A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1971. 2. (Szeged, 1974)
Bálint Csanád: A honfoglaláskori lovastemetkezések
biak is szerepet játszottak a kazárellenes mozgalmakban. 166 Besenyők jelenlétének feltételezése a hazai irodalomban nem előzmény nélküli. Elsőnek Györffy Gy. vetette fel a Hudud al-'Alam türk- és kazár-besenyő felosztása kapcsán. 167 Fehér Gézában éppen a lovastemetkezések kapcsán merült fel e lehetőség. 168 Cikke írásakor még nem állhatott rendelkezésére Pletnyeva összefoglalása, ezért a kitömött lóbőrös temetkezés részletesebb etnikai elemzésébe nem bocsátkozhatott. Egy temető sajátos halottas szokásai alapján Éry K. is gondolt besenyő elemekre. 169 A honfoglaló magyar és besenyő régészeti hagyaték, temetési módok között László Gy. és Csallány D. vont párhuzamot. 170 3.4. Ezért most nézzük meg, milyen viszonyban áll a két nép régészeti emlékanyaga, vannak-e az Európában élt magyarok kultúrájában dél-szibériai, belső-ázsiai elemek. Az eltérő jegyek számbavétele nem nehéz, hiszen társadalmi fejlettségük eredetük sokban nem egyezett. így csak a legjellemzőbbeket említem: nincsenek a honfoglaló sírokban egyenes szájvasú csikózabiák, ollók, állatfejes vagy madárdíszes ruhadíszek. Fontos, hogy a besenyőknél jóval kisebb számban fordul elő veretes öv, s az a magyar többséggel szemben legtöbbször díszítetlen. Nincs meg a honfoglalóknál néhány besenyő lovastemetkezési forma : a halott és a lóbőr külön gödörbe helyezése, a magányos lóbőr-temetés, a lónak a halottól deszkával való elválasztása. A „kitömött lóbőrös" temetésen túl egyező vonása — nemetnikussajátosságú, de a finnugoroktól és egyes sztyeppéi népektől mégis megkülönböztető —• Ny—K-i tájolás. A lovas felszerelésből a vállába kovácsolt fülű kengyel 171 a csörgős lószerszámveret említhető. Az előbbi a „klasszikus" honfoglaló anyag egyik szép jellemző tárgya. Formája a IX. századig Kelet-Európában ismeretlen, eredete Közép-Ázsiában kereshető. 172 Tipológiailag ebből származik a XI— XII. századi sztyeppéken széltében elterjedt kerek kengyel, 173 ami a XI. századtól — nyilván a keleti beköltözések révén — nálunk is megjelenik. A mindkét népnél kis számban előforduló csörgős lószerszámvereteket a hazai szakirodalom minuszinszki eredetűnek tartja. 174 Egyes nyílcsúcs-fajták egyezése a vadászat, a harc azonos műveléséről tanúskodik. Egy XI. századi előkelő besenyő nő sírjában 175 szám szerint is egyezve, pontosan olyan elrendezésben találtak díszes ezüst lábbeli véreteket, mint néhány honfoglaló nő íee Pefényi /., A magyarok és a keleti szlávok kapcsolatai a honfoglalás előtt. [Kovács E. szerk. : Magyar-orosz történelmi kapcsolatok.] Budapest, 1956. 22, Artamonov i. m. 343, Bartha 1968. 99. 167 Ld. 143. j. 168 Fehér, G., Zur Geschichte der Steppenvölker von Südrussland im 9—10. Jahrhundert. StuSla. 1959. 314, az Abák besenyő eredetéről korábban írt: Die Petschenegen und die ungarische Hunnensagen. KCsA. 1940. — Itt kell még megemlékezni H. Grégoire egy gondolatáról, hogy a kabarok a Konstantinosz említette kangarok lennének; i. m. 645—50. — O. Pritsak szubjektív gondolatmenetű cikkével nem tudok egyetérteni : Yowar und Ká/Jctjj-Kawar. UAJb. 30.1964. 378—94. 169 É ry ^ x., Reconstruction of the Tenth Century Population of Sárbogárd on the Basis of Archaeological and Anthropological Data. Alba Regia VIII —IX. 1968. 125. 170 László 1961. 16, Csallány D., Népvándorlás-honfoglaláskori bizánci régészeti kapcsolataink. Nyíregyháza, 1965. 12. 171 Méri I. kifejezése. 172 Винник, Д. Ф., Тюркские памятники Таласской долины. Арх. памятники Таласской долины. Фрунзе, 1963. 91. 173 Fjodorov— Davidov i. m. 12. 1. kép. 174 László 1943. 22—9. Ezt az újabb leletek megerősítik: Rincen, Y., Mélanges archéologiques. Central Asiatic Journal, IV. 1958—9. 289—99, Кызласов, Л. П., Новая датировка памятников енисейской писменности. Сов. Арх. 1960. 100, 8. 175 Федорова —Давидова, Э. А., Погребение знатной кочевницы в оренбургской области. МИА. 169. 1969. 265. 103
