A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1971. 2. (Szeged, 1974)

Bálint Csanád: A honfoglaláskori lovastemetkezések

mindvégig jellemző teljes lovastemetkezés mellett — történeti szempontból igen lényeges, hogy kizárólag a korai szakaszban — kis számban a koponya-lábcsontos temetés több változata is megvan: a) így a „lábhoz tett lóbőrös" forma is (Dévaványa, Gombos, Mokrin, Szentes-Lapistó), melynek magyar jellegzetességét a kor kutatói is hangsúlyozták.

77 — b) A „kitömött lóbőrös" rítus (HódmezővásárhelySzárazér, Klárafalva, Mezőbánd, Mór, Tiszavasvári) vizsgálatára alább térek vissza. — c) Két Szentes környéki sírban ellentétes tájolású „kitömött lóbőrt" figyeltek meg (Derekegyháza, Kaján). Hasonlóról máshonnan is csak elvétve tudok; egy V. századi cseremisz-földi

78 és egy VI—

VII. századi tuvai sírból.

79 Nemrég e szokásforma alapján ősmagyar meghatározást kapott egy Azov-melléki IX. századi sír.

80 E lehetőség ellen szól, hogy hasonlót — talán egy kivételtől eltekintve

81 — nem ismerünk a honfoglaláskori temetkezések között. Nagyobb számban csak az uzokkal, a XI. században terjedt el Dél-Oroszországban.

82 — d) Néha két ló maradványait találták ugyanabban a sírban (Deszk-D, Szegvár-Kórogy, Tiszavasvári). Hasonló, különös szokásról a honfoglalás korából is tudunk (Óbuda-Csúcshegy, Békés-Povád),

83 párhuzamokat pl. a Hétfolyamközből s az Altáj környékéről ismerek.

84 Ide vonható még Piano Carpini adata is (III. 12.), mely szerint a mongolok két lovat ölnek le a temetésnél. — e) Az avaroknál is egyedülálló a csókái 43. sír, ahol magányosan eltemetett „kitömött lóbőrt" találtak. Hasonló — kis számban — csak a X—

XI. századi besenyőknél fordul elő.

85 2.2. Mint láttuk, fordulnak elő lovastemetkezések a Felső-Volga vidékén is.

86 így most tekintsük át, milyen volt a finnugorok lókultusza, ill. lovastemetkezése. A lóáldozatokról gyakran esik szó a közép- és újkori feljegyzésekben. Ezek szükség vagy betegség idején, de rendszeresen a tavaszi-őszi napfordulókor zajlottak le. A közösen tartott nagy áldozatok egyező vonása, hogy a levágott ló húsát együtt költik el,

87 majd az áldozat végeztével a lenyúzott bőrt egy fára akasztják, s némelykor előtte hajlonganak.

88 A lóáldozatok idején gyakran más állatokat is levágnak, főleg szarvasmarhát. Csak néha fordul elő, hogy az állatbőrt kitömve az életszerűségre töre77 Csallány D., A Szentes-lapistói népvándorláskori sírlelet. Dolg. 1933—4. 206, László Gy., A népvándorláskori lovasnépek ősvallása. Kolozsvár, 1946. 10. 17. j, Kovrig—Korek i. m. 288. 78 Халиков, A. X., Очерки истории населения марийского края в эпоху железа. Труды марийской Арх. Экс. 2. Йошкар-ола, 1962. 172—3. 79 Грач, А. Д., Древнетюркские курганы на юге Тувы. КСИИМК. 114. 1968. 106. 80 Erdélyi I., A honfoglaló magyarok nyomában. ÉlTud. 1970. 2109. 81 Nagy Á. szíves szóbeli közlése a Kompolton talált bolygatott X. sz.-i sírról. — Bónal., Kiss A, Tomka P. szerint (ld. 75. j.) a fordítva tájolás mögött eltérő gondolati tartalom volt. 82 Плетнева, С. А., Печенеги, торки и половцы в южнорусских степях. МИА. 62. 1958. 151—226. (továbbiakban: Pletnyeva 1958.) 83 Garády S., Az Óbuda-csúcshegyi dűlőben a 20 841/2 hrsz. telken kiásott két honfoglalás kori sír. Bud. Rég. XIII. 1943. 245—52, Trogmayer O.: X—XII. századi magyar temető Békésben. MFMÉ 1960—2. 24. 84 [A. H. Бернштам ред.] Труды семиреченской арх-ой экспедиции „Чуйская долина". МИА. 14. 1950. 101, Гаврилова, А. А., Могильник Кудыргэ как источник по истории алтайских племен. Москва-Ленинград, 1965. XXIII. t. А. 85 Pletnyeva 1958. 155. 86 Городцов, В. А., Арх-ие исследования в окрестности города Мурома, в 1910-ом году. Древности, 1914. 82, 85, 90—1, Дубынин, А. Ф., О племенной принадлежности северной окраини муромской земли. Сов. Арх. 1966. 74 stb. 87 Müller, G. F., Nachricht von dreyen im Gebiete der Stadt Casan wohnhaften heidnischen Völkern. St. Petersburg, 1759. 350—7, B. Munkácsi, Ältere Berichten über das Heidenthum der Wogulen und Ostjaken. KSz. 1902. 287, 278—86. 88 Strahlenberg,

P. J. von. Das Nord und Östliche Theil von Europa und Asia. Stockholm, 1730. 346, Georgi i. m. 15, Pallas (1776) 480, (1793) 36—7. 94