A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1971. 1. (Szeged, 1971)

Bálint Csanád: A kutya a X–XII. századi magyar hitvilágban

boszorkánykodás különböző, kutyával kapcsolatos adatait

52 érdeklődésünkből kizárhatjuk. Tekintettel arra, hogy a magyarságnál már a honfoglalás korában is csak nyomokban élt a totemisztikus hit,

53 valószínűbbnek tűnik arra gondolnunk — Dienes I. gondolatát továbbfűzve —, hogy a X—

XI. századi sírok közé ásott kutyákat gazdájuk halálakor ölték le, hogy kísérjék és védjék a lelket az úton rá váró bajoktól. Ez a szerep bontható ki a keleti párhuzamokból is.

54 A kutyával való érzelmi kapcsolatra egy, a Csuszovája mentén élt voguloknál lejegyzett szokásra hivatkozhatunk. E párhuzam azért is indokolt, mivel az eperjesi, hódmezővásárhelyi, letkési és zalavári síroknál is köznépi temetővel van dolgunk. Adam Brand 1692—1694 között tett útjáról a következőkről is tudósított: „Egy nagy, vadállatok vadászatára betanított kutya, mely nem kevéssé hasonlított egy angol dogra, hirtelen elpusztult, anélkül, hogy ezt valaki előre is sejtette volna. Szörnyű kiáltozásokat és jajgatásokat lehetett hallani, mindenütt csak bánkódtak és sóhajtoztak. Mindenki sajnálta ezt a kutyát; az egyik a képességei miatt, míg a másik valamilyen tőle kapott szolgálatért. Végül miután mindnyájan kisírták és kisóhajtozták magukat, eltemették ezt a kutyát úgy, mintha ember lett volna. Még többet is tettek, mert hogy hitük szerint jobban pihenhessen, feje alá egy fadarabot tettek, melyet külön erre az alkalomra készítettek el. Azután egy kis kunyhót emeltek a gödör fölé... Megtudtuk, hogy e népeknél ez egy régi szokás."

55 A kutyaeskü értelmezésére áttérvén itt említjük meg A. Castrén tudósítását, mely szerint e szokás az északi osztjákoknál is megvolt. Náluk ez egy bálványkép összevagdalásából állt. Castrén szerint a tárgyalt esküt a szamojédoktól vették át.

56 (Utóbbihoz nem találtam anyagot.) Úgy vélem, a híres utazó említett adatának nincs olyan értéke, hogy a kutyaesküt a továbbiakban is ne sztyeppéi eredetűnek tartsuk. Szemben a medvére és farkasra vonatkozó gazdag anyaggal,

57 az obi-ugoroknál e gyakorlatot mások nem figyelték meg. A legközelebbi rokonaink életéből vett néprajzi adatok

58 és két, Pecsora menti vogul áldozati hely állatcsont anyagának elemzése

59 azt mutatja, hogy a kutyának valóban semmilyen szerep sem jutott a vallási elképzeléseikben. így feltételezhetjük, hogy a Castrén feljegyezte kutyaesküt valamelyik török néptől tanulhatták el, amint a szomszédos lovasnépek hatása a Volga menti finnugor népek hitvilágára — más vonatkozásban — már korábban is felmerült.

60 A rendelkezésemre álló adatok alapján úgy látom, a kutya az eskünél kapott megbecsülés ellenére nem élvezett különös tiszteletet a sztyeppe népeinél sem. Több szi53 Dienes I. i. m. 14—16. — Érdemes megemlíteni, hogy a kutya mitikus tisztelete K-Ázsiában sem jelentett totemisztikus kapcsolatot, 1. P. Pelliot ismertetését W. Koppers cikkéről, T'oung Pao XXVIII. 1931. 463. 54 A giljákok a haldokló mellére helyezik kedvenc kutyáját, hogy lelkét az állat vegye át, 1. Zélénine, D., Le culte des idoles en Sibérie. Paris, 1952. 42. Ugyancsak gilják szokás volt a medveünnepeken kutyákat leölni, hogy azok a medve lelkét is magukkal vigyék az őserdő urához, majd ott cseréljenek bőrt és a jövő évben medve alakjában térjenek vissza, 1. Frazer, J. G., Az aranyág. Budapest, 1965. 294. Egy burját mesében a hős lelkei három halban, kutyában és nyúlban rejtőzködnek, 1. Berze Nagy /., Magyar szólásaink és a folklore. Ethn. XL. 1929. 134. A kutyakoponya a kazak néphit szerint magába fogadja a betegséget (1. Zélénine i. m. 51—52.). E felfogás nálunk is élt, 1. Kászonyi F., A vakondok szíve és a kutya koponyája mint gyógyítószer. Ethn. XLII. 1931. 148. 55 Munkácsi В., Vogul Népköltési Gyűjtemény. I. Budapest, 1902. LXXX. 56 Castrén, A., Reisen im Norden. Leipzig, 1853. 234. 57 Munkácsi В. i. m. XCVII, CXXXI, CXLVIII, stb. 58 Munkácsi В., Vogul Népköltési Gyűjtemény II. 2. Budapest, 1910. 0322. 59 Канувец В. И.: Канинская пещера. Москва, 1964. 120—122. 00 Bálint Cs., Tanulmányok а IX—

X. századi magyarság lovastemetkezéseiről (Sajtó alatt.) 312