A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1971. 1. (Szeged, 1971)

Bálint Csanád: A kutya a X–XII. századi magyar hitvilágban

ta.

16 A fent említett tárgyak, és más, közöletlen leletek, s nem utolsó sorban egy kutyacsontból készült talizmán alapján a kutyának a másvilági úthoz segítő szerepét hangsúlyozza. — Anélkül, hogy tisztázhatnánk, vajon az ábrázolások indítéka minden esetben fedte-e a kutyának hétköznapi vagy ünnepi szerepét, tekintsük át a X— XII. századokból keltezett, ide vonatkoztatható adatokat. A Csongrád megyei Eperjesen, az Ifjú Gárda Tsz központjában elkezdett ásatásomon egy igen nagy kiterjedésű Árpád-kori temető feltárását kezdtem meg. Valószínűnek tartom, hogy az eddig kibontott sírok a temető K-i vagy D-i széléhez 8. kép. A gádorosi veret (méret: 1:2,5) esnek közel. E temetkezéseket pénzek keltezik Szt. László idejére. A 24. és 25. sír előtt, a két sírgödör között, azoknál kissé magasabb szintben egy teljes kutyacsontvázat találtunk (9. kép). Az állatot az elhantoláskor bal oldalára fektették. Orrát Ny felé fordították,

17 lábait természetes helyzetben rendezték el (10. kép). Közvetlenül alóla cserépüst-töredéket szedtünk fel. A kutyasír a temetőhöz tartozik; annak rendszerébe beleilleszkedik (III. t. 2.), s a csontok az emberi maradványokkal azonos megtartásúak. . Ugyancsak teljes kutyaváz került elő a zalavári IX—X. századi temető 154. és 155. sírjai között. (Korukat Cs. Sós Á. a X. századra helyezte.)

18 Sajnos nem 16 Dienes I. i. m. 24—25. — Az a tény, hogy a vadászó (kutya) és vadászott (szarvas) állat különválasztva, de egyaránt szerepeljen e véreteken, szintén Szőke B. gondolata ellen szól. 17 Hasonlóképpen a honfoglalás kori lovassírokhoz, melyeknél a ló orra valamennyi szokásformánál Ny felé irányított. 18 Sós Á. i. m. 74. 304