A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1971. 1. (Szeged, 1971)
László Gyula: Magyarok és szlávok
tet. 36 Ennek az elméletnek bírálatát adta Melich János, majd Kniezsa István a modern nyelvtudomány teljes kritikai apparátusával s ők bizonyították be, hogy szláv szavaink nagyrészt délszláv (horvát, szlovén) latin szertartású kereszténységből valók, kisebb része bolgár, illetőleg néhány szavunk bajor térítők útján került nyelvünkbe. Ezek után nézzük a térítésre vonatkozó történeti adatokat, köztük is azokat, amelyek a magyar honfoglalás utáni térítésről szólnak. Később majd — kényszerű okokból — sorra vesszük a honfoglalás előtti térítés adatait is. Géza fejedelem korában az előkelő sváb származású Szent Wolfgang einsiedelni bencés jön téríteni (971—972). Egész neveltetése bajor környezetben játszódott le. Az vetett véget működésének, hogy Piligrim passaui püspök visszaparancsolta hazánkból és a regensburgi püspöki székbe emelte. 37 Passau érdeklődése a magyar térítés iránt nyilván még a Duna-Rába közti avarok feletti jog folytonosságának megőrzésén alapul. Piligrim küldetésében ezután Bruno verduni püspök megy Géza fejedelemhez 973-ban, hogy megnyerje a „királyt". Meg is keresztelkedett az udvar s ettől fogva az országban élő nagy számú keresztény szabadon gyakorolhatja vallását. Figyeljünk erre az adatra, mert a továbbiak szempontjából jelentősége lehet: ,,Christiani autem, quorum maior pars populi est, qui ex omni parte mundi illus tracti sunt captivi, quibus nunquam soboles suas licuit nisi furtive domino consecrare modo certatim nullo obstante timoré offerunt eos baptizare (St. L. Endlicher, Rerum hungaricarum monumenta Arpadiana: 132). Géza megkövetelte, hogy példáját kövessék s Piligrim jelenti a pápának, hogy 5000 előkelő magyar vette fel a keresztségét és szinte az egész magyar nép kész elfogadni a kereszténységet. Ez a térítés a politikai viszonyok alakulása, a magyar-bajor szövetség miatt átmenetileg ellanyhult. Nyilvánvaló, hogy a Géza fejedelem alatti térítők nem terjeszthették el a kereszténység szláv szavait nálunk — hiszen nem voltak szlávok. De ugyanez mondható el a Szent István alatti térítőkről is. Ezek közül az első Szent Adalbert prágai püspök és kísérete, ám láttuk, hogy nyelvünk kölcsönszavai közt nincsen a cseh vagy a rokon nyugati szláv nyelvekből származó egyetlen egy sem. Nem szabad elfeledkeznünk a Géza, majd István alatt Magyarországra jött bajor főurakról, sőt magáról a királynőről sem, akiknek kíséretében nyilván bajor szerzetesek, vagy magasabb egyházi méltóságok jöttek hazánkba. Ennek ellenére a bajor szókincs elenyésző. Szent István már uralkodása elején térítő papokat kér az aszkétikus, Cluny szellemében megújult nyugati egyházaktól és a Szentföldre menő zarándokok is hazánkon át veszik útjukat Németországból, a Rajna mentéről, Franciaországból jövet. Nyilvánvaló, hogy ezek sem terjeszthették el kereszténységünk szláv szókincsét. A térítők minden esetben királyi paranccsal indultak útjukra, köztük már nagy számban lehettek magyarok is, vagy legalábbis olyanok, akik nyelvünket jól értették. Általában minden adat arra mutat, hogy a térítés felülről történt, királyi parancsra, királyi jóváhagyással. Ahogyan Galla Ferenc írja (SzIE. L: 298): ,,A térítők a király irányításával indultak a magyarok közé, ő adott tolmácsot melléjük és meghagyta ispánjainak és egyéb tisztjeinek, hogy elvezetvén őket munkaterületükre, védelmükről és ellátásukról gondoskodjanak. A hitoktatás megkönnyítése végett elrendelte, hogy a nép időnként gyűljön össze Isten igéjének meghallgatására." A szerzetesek szinte kivétel nélkül a királynő hazájából, Regensburgból jöttek. István király a bajor szenteket választotta patrónusaivá s általában az egyház bajor mintára épült, legfeljebb ha olasz és francia szerzetesek gazdagították a fiatal magyar kereszténységet. 36 Volf, lásd a 25. jegyzetet 37 Csóka L. SzIE. I. i. m.: 277—278. 19* 291
