A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1971. 1. (Szeged, 1971)

†Banner János: A tiszai kultúra díszítőművészetéhez

A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 197J/I A TISZAI KULTÚRA DÍSZÍTŐMŰVÉSZETÉHEZ BANNER JÁNOS Leletstatisztikát — tudtommal — eddig senki sem csinált őskori telepásatáson, legfeljebb a feldolgozás után következő leltározás alkalmával. — Bajos is lett volna, de nem is lett volna sok értelme, hiszen egyetlen, bármilyen nagyságú edénynek sem volt szabálya arra, hány darabra lehet vagy éppen szabad törnie. Nem függött ez sem az edény nagyságától, sem durva vagy egészen finom, gondos kidolgozásától. Igen sokszor a kisméretűek sokkal több darabra törtek szét, mint a nagyok, de az ellenkezője sem meglepetés. A tűzhelyekbe tapasztott, szándékosan még jobban összetört — nem is mindig egy edényhez tartozó — darabok sem számuk miatt, hanem felhasználásuk révén beszélnek és sokat mondanak. Ha a töredékek számából bárki bármilyen következtetést kívánna levonni, számítania kell arra, hogy igen sok a hibaforrás. Meg lehet számolni a darabokat, de a számok csak számok maradnak, és a telep életének megnyilvánulásaira — esetleg lakottságára — a tűzhelyen kívül legfeljebb azok a darabok vetnek fényt, amelyeket másodlagosan, már töredékként más célra is felhasználtak. — Sajnos, ezeket csak kivételesen, egy-két leírásban vettük figyelembe. Olyan feldolgozásuk, mint amilyet Kiss Lajos : A tárgyak élete с dolgozatában (Ethn.-Népélet 1940., Vásárhelyi Hétköznapok, Budapest, 1958. 83—91. 1.) a máig is más-más formában és célra használt tárgyakról mintaszerűen összeállított, — tudtommal — ma is hiányzik régészeti irodalmunkból, pedig nem csak a kerámiában, de a kőeszközök, agancstárgyak stb. közt is nagy számban találhatnánk rá példát. Ha most mindezek ellenére e közlemény keretében számokat is fogok írni, annak egészen más oka van, nem statisztikai, és nem is szándékozom abból következtetéseket levonni. Nem is akarom ezzel a szellemi és anyagi kultúra megmaradt emlékeinek arányát általános érvénnyel bizonyítani, holott az előbbi még messzebbmenő következtetéseket megengedne. (L. Szegedi Városi Múzeum Kiadványai, 1943. II. 3, 3—8. 1.) Köztudott, hogy a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum régészeti osztályát annak az ásatásnak leletekben és megfigyelésekben gazdag eredménye hozta létre — ezelőtt éppen negyven esztendővel —, amelyet a szegedi egyetem régészeti intézete végzett a kopáncsi határrészben levő Kökénydombon, a város költségén, a már 1905 óta meglevő néprajzi múzeum mellett felállítandó régészeti osztály számára, a legteljesebb illegalitásban. Eleinte, évről-évre be lett ugyan jelentve az ásatás a KOF-nek mindaddig, amíg a negyedik nyáron, két héttel az ásatás után — éppen 70 ládányi leletanyagot: részben ép vagy kiegészíthető edényeket, megszámlálhatatlan mennyiségű cseréptöredéket és egyéb, a telepen előkerült tárgyat fuvarozott Szegedre két stráfszekér — a KOF érdemes és közbecsülésben álló előadója, akihez régi barátság szálai fűztek, sürgős jelentést kért a talált leletek számáról. 239