A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1971. 1. (Szeged, 1971)

Szigeti György: Az apátfalvi nép táplálkozása. I.

növényeket és kevés kendert is termeltek saját szükségletre. Burgonyát az első világháború előtt jobbára csak a házaknál levő kertekben ültettek, de csak keveset, és azt sem mindenki. A Maros árterülete Apátfalva határában Disznójárás, Szilvás és Sziget részekre oszlik. Itt kezdődött meg, szintén a századforduló után a korszerűbb szőlő- és gyümölcstermelés Perlusz Adolf és Kohn Mór helybeli kereskedők kezdeményezésére. A szomszédos magyarcsanádi határban 1886-ban Apátfalva község egy tagban 612 kh 1200-01 földet vásárolt. Ebből 380 kh szántó, a többi legelő volt. E terület neve: Века (Bökény-puszta). A legelő jelentős részét évente tartott árveréseken kaszálónak értékesítették, de csak egy kaszálást, a sarnyú-t pedig lelegelte a gulya. Béka területén 1927-ben Varga Cziri András 20 évre vett ki haszonbérbe 3 kh-nyi területet. Példáját Szentesi István, Csala Károly és még mások is követték. Végül a bëkai fődek bérleményének összterülete mintegy 40 kat. holdra rúgott. Ezen a területen belterjes gyümölcstermelés alakult ki, amely a község kertgazdálkodásában jelentős a mai napig. A konyhakerti növénytermelés az első világháború előtt a házaknál levő kertekben 200—300 • -öles területeken rendszerint csak saját szükségletre folyt. A dinynye, káposzta és kora krumpli termelését 1918 után az őscsanádi sváboktól látottak alapján kezdeményezték Apátfalván, a zöldség és hagyma termelését pedig ugyanabban az időben a makaiaktól vették át. Ettől az időtől kezdve a korai burgonya, a hagyma és zöldség termelése rohamosan tért hódított. Ami az apátfalvi táj képének megváltozását illeti, elsősorban az erdőirtás-t kell megemlíteni. A község határában csak 1920 előtt volt számottevő erdő a Maros balpartján Tárnok, Szecső, Kis- és Nagykuruc határrészeken (ma Romániához tartoznak). A kiirtott erdőföldet 1000 D -ölenként árverezték el szántónak. A Maros jobbparti részén csak Beká-ban volt erdőföld, de ott is kiirtották az erdőt. A folyószabályozás és a vízlecsapolás jelentős változásokat hozott Apátfalva határában is. így elsősorban azt, hogy a megnövekedett szántóterület előnyösebb gazdálkodási lehetőséget biztosított. A régi öregek sokszor emlegették azt az időt, amikor a Marás medrit ásták, hogy folyását egyenesebbé tegyék. Kölest csak az első világháború előtt és akkor is viszonylag keveset termeltek, sokszor csak másodvetésként a kalászosok után. Ha beérett a kölesmag akkor Tótkomlósra vitték hántolni. A kukorica mindenkor egyik legfőbb termény volt. Régebben a gömbölyűszemű magyar kukoricát termelték, amit jól lehetett libatömésre használni, mert nem ment a liba gigájá-ba.. Újabban természetesen a bőtermő, nemesített kukoricafajtákat termelik Apátfalván is. A galambtenyésztésnek még 40—50 évvel ezelőtt is nagy volt a jelentősége. A tanyákon 30—40 párat is tartottak. Leginkább a vadóc-ot kedvelték, mert azt nem kellett külön etetni, maga is megkereste messze elrepülve az eleséget. A mangolica (mangalica) sertést az első világháború után kezdték kiszorítani a különböző hússertések, a magyar tehenet pedig & pirostarka fajták. Ezzel az időtájjal esik egybe a különböző nemesített baromfifajták térhódítása is. Az a nagy változás, ami a termelőgazdálkodásban az utóbbi 70—80 év alatt végbement, sok újat hozott az apátfalvi nép életében a táplálkozás területén is. Ezen idő alatt egyre inkább háttérbe szorult, vagy teljesen megszűnt a régi hagyományos ételek készítése, hogy fokozatosan helyet adjanak napjaink változatosabb táplálkozásának. Vizsgálódásunk időszaka ez az utóbbi 70—80 év, és amikor a 212