P. Brestyánszky Ilona: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1970. 2. Csongrád megye iparművészeti kincsei. (Szeged, 1972)
Ismeretlen, 1800 körüli magyar mester elegáns vonalvezetésű műve a kisteleki r. k. templom aranyozott ezüst, kanellurás, magastalpú, babérfüzéres váza-nódusú, hegyikristállyal kirakott, kerek szentségházas úrmutatója (T. 82). Ismeretlen magyar mesterek XIX. sz. elejiigé nytelenebb művei : a szegedi gör. kel. templom gömbös testű, áttört, vésett virágdíszes, ezüstörökmécse (T. 149); a szegedi ref. egyház vésett állólevél-soros talpú, gyöngysoros, balluszter-idomú nódusú, trébelt szőlőlevelekkel ékes kupakorasú kelyhe (T. 153) ; a szegedi felsővárosi minoriták 1827-ben készített kelyhe (T. 175), melynek talpán koszorús medaillonokban az Isten szeme, a kereszttel és a pelikánnal, kupakosarán Krisztus alakjának, Jézus szívének, a földgömbnek és a kehelynek ábrázolásával ; a deszki görögkeleti templom ezüstözött, díszítésében még empire hagyományokat őrző rézkelyhe (T. 20) ; és a hódmezővásárhelyi ref. újtemplom ügyetlen és naiv kiképzése miatt kedves, ezüst talpas keresztelőkannája 1842-ből. (40. T. 45). Az eddigi kutatások szerint ismeretlen kassai (P. esetleg K) jelű mester 1825ben készült darabja a hódmezővásárhelyi ref. újtemplom sima vonalú, tagolt talpú kelyhe (T. 44), mely a magyarországi ref. egyházak XIX. sz. első felének általános öblöskupájú kehely típusát követi. A debreceni ötvösség hanyatló periódusára utal a hódmezővásárhelyi ref. ótemplom sima, ezüst kenyérosztó tányérja (T. 50) 1836-ból, mely Kápolnási Imre műve (emlegetik 1830-tól 1860-ig) 173 . Eddig csak kisigényű evőeszközeit ismerte a szakirodalom, azonban művészetének körvonalait ez a tányér sem világítja meg jobban. A kiskundorozsmai r. k. templom aranyozott ezüst kelyhe is Debrecenben készült 1843-ban. Mesterjelzése kivehetetlen, stílusjegyei az empire hagyományok mellett a kehely formájában, főleg a rokokó kartusokkal, búzakalászokkal és szőlőfürtökkel díszített kupakosáron a barokk és rokokó elemek felelevenítését mutatja (41. T. 74), A szabadságharc körüli időből származik a szegedi ferencrendi kincstárnak gyöngyház-markolatú, öntött rocailleos veretű, aranyozott réz-díszkardja, családi címerében kígyót tartó gólyával (T. 228). A XIX. sz. második felének stílusismétléseit, köztük a barokk utánérzését látjuk a szegedi felsővárosi minorita templom aranyozott ezüstkelyhén (T. 176), sárgaréz úrmutatóján (T. 180) és a szegedi székesegyház ezüst úrmutatójánf T. 171), mely 1877-ben készült, valószínűleg Szegeden. A két világháború közötti időszak eklektikus egyházművészetének jellegzetes példája a szegedi fogadalmi templom aranyozott ezüstkelyhe, Kiss Ferenc ötvös 1925-ben készült munkája (T. 168). A magyar ötvösművek bemutatása után azzal az aránylag igen kevés alkotással foglalkozunk, mely XVIII.— XIX. századi külföldi ötvösközpontokból került Csongrád megye templomaiba. A külföldi ötvösművek között a legkiemelkedőbb, a magyar mesterek ez időben alkotott műveinél azonban semmivel sem színvonalasabb darab a szentesi felsőparti ref. templom XVIII. századi augsburgi, F. B. mesterjegyes úrasztali pohara (T. 445), amely formájában, trébelt lomb- és szalagdíszében, baldachin alatt elhelyezett kövér puttóiban a XVI. századi német kismesterek igen elterjedt metszeteire tér vissza. M. Rosenberg 174 két XVII. századi FB mesterjegyű augsburgi ötvöst ismer. 847. sz. alatt Franz Ignaz Bertoldot említi, (aki 1710-ben nősült, 1723-ban céhmester lett 173 Kőszeghy E. 97'. 174 Rosenberg, M., Die Goldschmiede Merkzeichen. Frankfurt, 1922. 52
