P. Brestyánszky Ilona: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1970. 2. Csongrád megye iparművészeti kincsei. (Szeged, 1972)

A középkori céhgyakorlat szerint helybeli mesterek metszhették a város 1469. évi pecsétjét is (pajzsban a város címerével, a kiterjesztett szárnyú sassal, körben felirattal : m+aquila + sigilum + civitatis + segediensis+).

71 A másfélszázados török uralom alatt Szeged ipara elsorvadt. Az állandó harcok, a háborúk bizonytalanná tették az életet, ez már magában kizárta az ipar és kereskedelem fejlődését. A nép teljesen elszegényedett, mert a török hatóságok zsarolása mellett a magyar földesurak is fenntartották követeléseiket jobbágyaikkal szemben. Ami ipar és kereskedelem egyáltalán volt, leginkább a törökök és a mohácsi vész után elszaporodott szerb lakosság köréből került ki.

72 Sokféle ipar (pl. az ötvösség) teljesen megszűnt, viszont a gombkötő- és paszományipar, továbbá a paplankészítés a hódoltság idején fejlődött ki. A paplankészítést a szegedi iparosok a tökély oly fokára fejlesztették, hogy Pestre és még távolabbi vidékre is Szegedről vitték a drága, arannyal átszőtt selyem és bársony paplanokat.

73 Körös város levéltárában fennmaradt írások szerint: „Oláh János uramtól prókátor Laczkovits István számára vásároltunk Szegeden ... két paplant, két tallér..." u o.: „Szappanos Józseftől Szegeden két paplant Prókátor számára 25 garas öt tallér 18 dénár, egy szőnyeget, 25 garas 4 tallér." A hódoltság alatt tanulták meg a szegedi tímárok a fehér bőrök és a szattyán készítését. A szegedi kordován és karmazsin bőröknek messzeföldön hírük volt. Ordódy Imre pozsonyi kamarai pénztárosnak 1657. január 30-i adónyugtája szerint karmazsincsizmában is adóztak (,,öt pár karmazsincsizmát"). Szeged a török hódoltság alatt is a tiszántúli vidék kereskedelmi központja lehetett, mert a városban török szőnyegeket is lehetett vásárolni, szőnyegekkel adóztak is. Wesselényi Ferenc és gróf Eszterházi Pál nádornak 1662-ben és 1665ben a kunpuszták bérletéért évenként két szőnyeggel adóztak.

74 Csongrád megye 1686-ban szabadult fel a török uralom alól. A céhélet az 1700-as évek elején indult meg ismét. Az osztrák származású, pékmesterségből meggazdagodott Harruckern-család és a népet az osztrákoknál is jobban elnyomó Károlyiak nagykiterjedésű birtokain azonban az iparosodást elhanyagolták. A fényűzési iparok egyáltalán nem tudtak meghonosodni, nemcsak a nép szegénysége miatt, hanem főleg azért, mert a földesurak általában külföldről fedezték szükségleteiket. Az ellenreformáció következtében megerősödött katolikus egyház szükséges egyházi felszereléseit kis részben szintén külföldről (Augsburg, Bécs), nagyobb részt azonban Magyarország más városaiból (Pozsony, Pest, Lőcse, Buda), a szegényebb protestáns egyházak Debrecenből, Lőcséről, a görögkeleti szerb egyházak pedig valószínűleg rác ötvösöktől, a század végén pedig lőcsei és aradi magyar ötvösöktől szerezték be. A céhélet Szegeden indult meg leghamarabb, bár Szeged nem volt többé megyeközpont, de mégis a délvidék legforgalmasabb, legiparosodottabb és legkulturáltabb városa maradt. III. Károly, Mária Terézia rendeletei értelmében a céheknek meg kellett alakulniuk, a meglevő céheknek pedig át kellett alakulniuk. A szegedi szabók 1714-ben nyerték céhük új szabadalmi levelét, a magyar szűcsök 1722-ben, a bognárok és kerékgyártók 1724-ben. A csizmadiák 1507-ben megerősített céhlevelét III. Károly 1701ben erősítette meg újból, a fazekasokét 1719-ben, az asztalosok céhe 1724 körül, a takácsok céhe pedig 1743-ban, a gombkötők céhe 1713-ban önállósult, a kötélverőké 1743-ban. A kötélverők céhébe tartoztak a kékfestők is, mely iparág szegedi meghonosítója a schwabenlandi Gundelfingenből származó Wiedermann család volt. 71 Bálint S. 27. 72 Reizner J. 127. 73 HilfL. 17. 74 HilfL. 17—18. 2 A Móra F. Múzeum Évk. II. 17