A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1970. 1. (Szeged, 1970)

1. sz. levél Igen tisztelt Tanársegéd Úr! Ebben a minőségében óhajtom Önt továbbra is megtartani a Baján létesítendő „Képzőművészek Telepén". Kérem tehát kegyeskedjen ezt elfogadni — és a művésztelep ügyét — annak szervezését, megteremtését — hogy a magyarművészet szolgálatában méltó helyet foglaljon az el.

26 Elgondolásom szerint — a hely kérdése oldandó meg — mindenekelőtt — 6—7 majdnem kész művész lakásáról — és a magam lakásáról is szó van itt. Ugyan itt egy közös munka helyről — műteremről is. Csendes nem háborgatott helyről lehet szó — ez természetes, minél festőibb környezetben. Ez a legelső dolga legyen Kedves Tanár segéd Úr — a hely megválasztása — hogy az megfeleljen — az elmélyedő komoly művészi munkának. Fűtésről, világításról is gondoskodni kell. Egész évi folyamatos munkálkodásról lévén szó — ne hogy munkánk ezeknek hiánya miatt szüneteljen. A művésztelep teljesen önálló, mint művész képző a magasrendű művészi célok szolgálatában áll. A város által felajánlott öt hold föld — mint belsőségkert-gazdálkodásra — kerti vetemények •— gyümölcs termelésre alkalmas legyen — mert a művésztelep-önellátását kell hogy szolgálja. Egyelőre tehát — fészekrakásról van szó Kedves Tanársegéd Úr — itt kell hathatósan munkálkodnia — de még a leghelyesebb ha a városházi Urak tanácsát és közreműködését kéri — a lehető legjobb megoldások céljából. A telep résztvevői között 1—2 helyet a budapesti Képzőművészeti Főiskola — általam, pályázat útján kiválasztott — végzett növendékei is elfoglalhatnak. Ezt ma beszélgettem meg a Képzőművészeti Főiskola rektorával. — vak, mondatok aláhúzását (a mondanivaló hangsúlyozásának ezt a módját igen kedvelte a Mester) dőlt szedéssel jeleztük. Ezek voltak a legfőbb nehézségek, melyekkel a közlés mikéntjének eldöntése során meg kellett küzdenünk. Reméljük, hogy a szövegek hűséges közlésére irányuló munkánk igazi Rudnay atmoszférájú leveleket tár az olvasók elé. Az 1—8. számú levél Mikii Ferencnek szól. 20 A Rudnay életművét kutatóknak a jövőben meg kell oldani az olyan lényeges problémákat is, mint pl.: a Mester pedagógiai munkássága és helye kora művészetpedagógiájának egészében; utolsó éveinek — így a Baján töltött időnek — művészi alkotó tevékenysége és ennek helye az életmű egészében, s nem utolsó sorban választ kell keresni arra a kérdésre, hogy hogyan hatott a magyar társadalom demokratikus, szocialista irányú fejlődése Rudnay világ-, ezen keresztül művészetszemléletére. Itt csupán a helyi tanítványok visszaemlékezései alapján szólunk röviden ezekről a kérdésekről. Rudnay elsősorban alkotó művész volt, de egyúttal szigorú, igényes, melegszívű nevelő is. Kora, betegsége s az a felelősség, amit hazájával, a magyar képzőművészettel szemben érzett, gyorsan hullámzó hangulatúvá tette őt. Ezek az érzelmi ingadozások jellemezték környezetéhez, tanítványaihoz való viszonyát is. Az Akadémián tett váratlan látogatásai során egy-egy apró hiba heves kitörést váltott ki belőle. Ebből azután szép lassan egy sokat sugalmazó műtörténeti, esztétikai beszélgetés szelídült. Ilyenkor a klasszikus mesterek munkájának boncolgatásában fáradhatatlannak bizonyult. Növendékei még most is pontosan fel tudják idézni ezeket a „vihar utáni előadásokat." Mindig magas követelményeket támasztott a növendékeivel szemben. Próbálkozásaik láttán játékos komolysággal biztatta őket: „Ilyet én is tudok." Látni szerette volna azt az új nemzedéket, amely az általa képviselt, helyesnek tartott festői, művészi irányt tovább ápolja, fejleszti. Levelei és az emlékek a gondos apát is idézik. Tanítványainak családi viszonyaival, anyagi helyzetével, a teremtő munkánál nélkülözhetetlen bensőséges baráti kapcsolat megteremtésével, fenntartásával, a festőiskola növendékeinek, erkölcsének védelmével s általában környezetének minden apró-cseprő gondjával-baj ával hajlott kora ellenére sem szűnt meg törődni. Mindezt elsősorban a magyar művészet belső problémáinak megoldása érdekében tette. Hiszen az a tény, hogy a II. világháborúban ismét a vesztes oldalán álltunk, Rudnay értelmezése szerint különösen nagy feladatot ró a hazai festészetre. A politikai változásokat is elsősorban ebből a belső fejlődéstől kissé elszakadó, ezek fölé emelkedő általános nemzeti szempontokat figyelembevevő álláspontról szemlélte. Törekvéseit világnézeti oldalról ez az eszmei nézőpont befolyásolta döntően. Az új rendszertől — úgy érezzük — elsősorban a nyugodt művészi alkotómunka lehetőségének biztosítását várta. Ugyanakkor művészi éleslátását bizonyítják azok a heves kitörések, melyekkel elítéli a politikai konjunktúrát saját művészi előnyökre felhasználó festő-csoportokat. A festészet jövőjéről hangoztatott véleménye alapjában véve ma is helytállónak bizonyul. Természetesnek érezzük, hogy ennek a kérdésnek tisztázásához az egész életmű ilyen szempontból történő beható vizsgálatára lenne szükség. A politika és a művészet Rudnay által következetesen és mereven történő különválasztása ugyanis a háború után jelentkező, az ő eszményeitől eltérő irányzatok túlzottan leegyszerűsített értelmezését, s hibásan sommás elítélését is eredményezhette. 17* 259