A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1970. 1. (Szeged, 1970)

Feltűnő, hogy az Árpád-korban Szegedtől távoleső, sokszor éppenséggel nagyobb víz mentén elterülő számos monostornak, egyházi intézménynek van a Város közelében halastava, halászó helye. így többek között Anyás nyilván a Szent Ányosnak szentelt tihanyi,

6 Mártély a Szent Adorján mártírról nevezett zalavári, a Csany melletti Nándord biztosan a bakonybéli, majd garamszentbenedeki apátság, Alpár а szávaszentdömötöri kolostor, illetőleg váci püspökség, a megye északi részén elterülő Halász az egri püspökség, Győ és Tápé pedig a dömösi prépostság birtokában volt.

7 Tudjuk, hogy a hal régebben az esztendő nagyszámú böjti napjának volt eledele, húsétele. Úgy gondoljuk azonban, hogy a szegedi Tisza mentén található halászó helyek értékét nemcsak az annyiszor emlegetett halbőség adta meg, hanem az a kedvező körülmény is, hogy itt helyben mindjárt be lehetett sózni, és ezzel a szállításra, tárolásra alkalmassá vált. A só- és halszállítással, a sókockák burkolásával függ össze a gyékényszövés is, amely nyilván egyúttal a Város ősi jobbágyfalujának, Tápénak napjainkig élő gyékénykultúráját is magyarázza. Középkori említése mindenesetre hiányzik. A szegedi sóforgalom a király egyik legbőségesebb jövedelmi forrása. Ennek társadalmi tükröződése, hogy IV. Béla Szegedet 1246 táján Buda és Fehérvár kiváltságaiban részesíti.

8 Egyben vár építéséről is rendelkezik, azonban itt nyilván régi, esetleg még a római időkbe visszanyúló erődítmény fölújításával, illetőleg kiépítésével is számolhatunk.

9 Nincs ugyan hiteles adatunk rá, mégis azt a gyanúnkat fejezzük ki, hogy a még említendő szegedi johannitáknak a várépítéshez, illetőleg védelemhez — legalábbis a XIII. században — közük lehetett. Utalunk Dugonics András megjegyzésére is: „Hogy a várat valaha a vörös Papok is bírták, hallottam, de nem olvastam."

10 A sószállítás, fejlett kereskedelem és közlekedés Szegedet korán kiemeli a földesúri feudalizmus korlátai közül. „A városi polgárságnak — mondja

11 Engels — hatalmas fegyvere volt a feudalizmus ellen a pénz. . . A pénz volt a polgárság nagy kiegyenlítő gyaluja. Mindenütt, ahol személyes viszonyt pénzviszony, természetbeni szolgáltatást pénzbeli szolgáltatás szorított ki, ott polgári viszony lépett a feudális helyébe." Ami az Árpád-kori pénzgazdaságot illeti, öt pénzverő kamaráról tudunk: a budairól, az esztergomiról, a Csanád egyházmegyeiről, továbbá a szerémiről és végül a szlavóniairól. A pénzverési regálét királyaink sokszor bérbadják. Valószínű, hogy a szegedi kamarát esetenként szegedi polgárok bérelték.

12 A Városnak eszerint nemcsak a hazai sószállítás javarésze volt a kezében, hanem nyilván az erdélyi ércbányákkal is gazdasági kapcsolatba kerül, bár erre egykorú közvetlen forrásadatok híján egyelőre csak következtethetünk. A Károly Róbert idejében 6 A helynévnek Tihannyal, illetőleg Szent Ányosai való kapcsolatát tagadja Reuter Camillo: Anyás. Egy földrajzi névadás tanulmányozása. Pécs 1963. Kézirat. Meggyőzőnek tetsző fejtegetéseivel szemben mégis meggondolandó távoli monostorok tiszai birtokszerzése az Árpád-korban. Felsorolásunkból Anyást azért mégsem hagytuk ki. 7 Győrffy 890, 891, 895, 896, 898, 904. 8 Reizner IV, 88. 9 Cs. Sebestyén Károly: Szeged középkori vára. A Szegedi Alföldkutató Bizottság Könyvtára. II. 2. Szeged, 1928. Lakatos Pál: Római leletek a szegedi vár területéről. Antik Tanulmányok XII. (1965), 91—102. 10 Dugonics András: Etelka. I. Pozsony-Pest 1805, 222. 11 Engels Frigyes: A német parasztháború. Budapest 1949, 143. 12 Ember Győző : Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig. A Magyar Országos Levéltár Kiadványai. III. Hatóság- és hivataltörténet. Budapest 1946. 292. 201