A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1969. 1. (Szeged, 1969)

T. Knotik Mária: Dél-alföldi ágyruhák

ráncolták be. A sávok egymáshoz varrását, a 2 cm széles visszahajtásból származó, felfelé álló fodor takarja. 83 cm széles nyomott kartonból készült, h: 190 cm, sz: 175 cm. (Hódmezővásárhelyi Múzeum 50. 205. 1. ltsz.) 33. Makó. Vékony fehér pamutvászonból szabták. A felső sáv széle ép szél, két vége keskeny behajtott szegésű. Az alsó sáv három oldalát ívelt szélű, áttört fehérhímzés díszíti. A felső sávnál rövidebbre ráncolták, a beráncolás itt is a több ágból sodrott fonal mentén történt a vászon tenyérnyi visszahajtásával, mely lefelé hajló fodrot képez. A sávok behúzás mentén történő összedolgozását ez a gyári csipkével szegett fodor fedi. A fodorrészt derékszögben a felső sávra is felvitték. A felhasznált vászon szélességét nem lehetett megállapítani. Az ágyterítő h: 250 cm, sz: 174 cm. (Szegedi Múzeum 53. 279. 1. ltsz.) 34—35. Szőreg. Csíkosán szőtt fehér szádából varrták és áttört hímzésű fehér pamutvászonnal díszítették. A felső sáv két egész szélből áll. Az egy egész szélből készült alsó sávot enyhén beráncolták a felső hosszára. A két sáv összeerősítését a fehér hímzésű sáv közbeiktatásával oldották meg. Ezután az ágyterítő három oldalát ugyanilyen hímzett sávval keretezték. A száda és a fehérhímzés két és fél cm-es behajtott szegése mindenütt egy keskeny szövött szalag zeg-zúg alakú hajtogatásával kapcsolódik. Ezek a széles szegesek kettős anyaguknál fogva mint hófehér csíkok díszlenek. A száda szélessége 45 cm, a vászoné 160 cm. Az ágyterítő h: 204 cm, sz: 161 cm. (Szegedi Múzeum 52. 1350. 1—2. ltsz.) Ágyterítőink megvarrására jellemző az igen aprólékos, szép kidolgozás. A vékony anyagokhoz kiválasztott fonalak és az ehhez méretezett apró öltések gondosságról vallanak. Az eddig ismert varrásokat és öltéseket változatosan, célszerűen használják. A száda (34—35) finom ép széleit igen keskenyen gépöltéssel összevarrták, míg a karton (32) ép és hasított szélének összevarrása tűző öltéssel történt. A fehérhímzés hosszú sávját (34—35) igen keskeny ráhajtott varrással toldották össze. A keskeny behajtott szegesek 3 mm-nél nem szélesebbek, a kartonon (32) egyszerű fércelő öltéssel, a fehér vásznon (33) szegő átöltéssel készültek. A bemutatott ágyterítők anyagra és formára is két típust képviselnek. A fehér pamutvászon és száda (33—35) mellett a színes kartont (32) is megtaláljuk. A csíkosán szőtt száda használata a szerb lakta peremterületen kedvelt.

23 Szabásukra nézve az ágyterítők megegyeznek abban, hogy a két hoszszanti sáv egyike a ráncolás mértékével hosszabb a másiknál. Végső formájuknál a különbség abból adódik, hogy a ráncoláskor egyenlő hosszúságú lesz-e a két sáv. Az egyszerűbb, amikor a két sáv összeerősítése egy pontban (34—35) végződik. A másik formánál a felső sima sáv mindkét irányban hosszabb (32—33) lesz. Ez a többlet használatban az ágyvég és ágynemű közé kerül, az itt haladó fodorrész (33) pedig az ágyvég peremét takarja. Az ágyterítők díszítése az alsó sáv peremére és a két sáv összedolgozására összpontosul, tehát azokra a részekre, melyek használatban a legjobban érvényesülnek. A fodorral (32—33) vagy fehérhímzésse/ (34—35) fedett összevarrásból indulnak ki az ágy elejét takaró

24 hosszanti redőzések. Ezeknek mélyebb tónusa még jobban kiemeli a vásznak fehérségét. Az itt közölt darabok készítési és használati ideje a XIX. sz. második felére tehető. Ágyterítőink használatára, akárcsak a párnahajakéra, a DélAlföldön mindenütt emlékeznek. Több helyen még ma is megtaláljuk géppel varrt utódiakkal együtt, pl. Tápén és Apátfalván. Ahonnan szerző már közölt ilyen anyagú női ingeket. MFMÉ. 1968. 114—117. Vö. A magyarság néprajza. I. 228. 3* 35