A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1969. 1. (Szeged, 1969)

T. Knotik Mária: Dél-alföldi ágyruhák

A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 1969/1 DÉL-ALFÖLDI ÁGYRUHÁK T. KNOTIK MÁRTA (Szeged, Móra Ferenc Múzeum) Néprajzi irodalmunk majd minden ága érinti valamilyen vonatkozásban a vetett ágy ágyneműit és az ágyruhákat. Az ágyruhák legdíszesebb darabjaival, a párnahajjal és lepedővel általában mint hímzéssel foglalkozik. A következőkben a dél-alföldi ágyruhákat funkciójukból eredő, feltehetően több évszázados használat alapján kialakult megjelenési formájában szeretnénk vizsgálni. A XVIII. sz. második feléből származó levéltári adatok

1 a ládabeli ruhák között említik az ágybéli ruhákat, pl. Hódmezővásárhelyen így:

2 „derékalj héj", „viselő lepedőt", „kisebbik lepedővel", „Szebbik Lepedőmet", „Szősz vászon lepedőt", „Fő alj héjastul" (ritkábban „párnahaj"), „Ágybéli Leplemet", „Ágy Leplemet". Sűrűn emlegetik az ágybéli portékák között a dunyhát és paplant, de a rájuk való héjat nem nevezik meg. A ma élő kifejezéseket már adatközlőink

3 szüleiktől és nagyszüleiktől is hallották: „derékaljatok", „lepedő", „szemfödél", „párnaciha", „párnahaj" (Tápén „fővetős párnahaj"), „párnavég", „ágyterítő", „paplanhaj", „dunnahaj". Ezek a megnevezések vidékünkön általában egységesen voltak elterjedve. Az előbb felsorolt ágyruhák kevés kivétellel 1906—1910-ig begyűjtött darabjait — a gyűjtési helyek kiemelt megnevezésével — a szegedi, hódmezővásárhelyi és makói múzeumok néprajzi gyűjteményéből mutatjuk be. Tárgyaink anyagának részletes elemzését a II. táblázat összegezi. Darabjaink megvarrásához alkalmazott kézi varrásokat és öltéseket az I. táblázat tartalmazza. A továbbiakban az egyes ágyruhák anyagát, szabását, megvarrását, méreteit tárgyanként ismertetjük.

4 Az ágyruhák legnagyobb részének kiszabása és megvarrása egyszerű feladat, ezt minden asszony elvégezhette. A rajtuk szereplő hímzésekre és más díszítésekre nem mondhatjuk el ugyanezt, de ezt jelen dolgozatunkban csak mint részkérdést tárgyaljuk. Az ágyruhák szabását a házi vagy gyári vászon szélessége döntően meghatározta. Az ágyruhák bármely darabját vizsgálva megállapíthatjuk, hogy túlnyomó többségüket a teljes vászonszélesség felhasználásával egy vagy több hosszanti sávból szabták. A bemutatásra kerülő darabok mindegyike kézzel varrott. Megvarrásuknál az ép széleket simán, a hasított széleket ötletes, tartós varrásokkal és öltésekkel

5 kapcsolták egymáshoz. Ezek, az általában hosszanti összeerősítések bő alkalmat adtak a díszítésre. 1 Radvánszky Béla, Magyar családélet és háztartás. Bp. 1896. I. 44—62. 2 Tarkányi Szűcs Ernő, Vásárhelyi Testamentumok. Bp. 1961. 196—197. és Testamentom Könyv I. 1730—1795. [Hódmezővásárhely, Levéltár: 1733-ból Vargács Erzsók, 1742-ből Szász Panna, 1743-ból Tóth Erzsébet, 1752-ből Varga Kata, Cséki Anna, 1753-ból Balog Sára, 1755-ből Kovács Ilona, Héső Ilona, 1757-ből Tolnay Erzsébet testamentuma.] 3 Gyűjtést Apátfalván, Hódmezővásárhelyen, Magyarcsanádon, Szegeden és Tápén végeztem, vö. Bálint Sándor Szegedi Szótár Bp. 1957. 4 Díszítésüket következő dolgozatunkban tárgyaljuk. 5 Lásd I. táblázat,, vö. Ferencz Kornélia és Palotay Gertrúd, Hímzőmesterség, Bp. 1940. 21