A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1969. 1. (Szeged, 1969)

Szelesi Zoltán: Párizsba induló szegedi művészek a század elején

1919-ben a rue Boulard-on volt műtermem. A kifejezetten kubista szobraim és az egy éven át csinált absztrakt konstrukcióim itt jöttek létre. Nonfiguratív plasztikáimból egy Belgiumba, a Liége-i Múzeumba került. Mi kubisták Rosenberg-galériájában állandó bemutató teremmel rendelkeztünk, de a szalonok tárlatain is szerepeltem. Az általunk okozott viharoknak már vége szakadt, sőt alkotásaim szép sikert arattak. Műkereskedőm, a szerződésem lejárta után is folytatta a vásárlást, de csak egyes szobrokat választott ki tőlem. Azonban a vevőim tábora megnövekedett. Anyagi szempontból ezt a szakaszt fénykoromnak tarthatom. Az idők folyamán bekövetkezett az új világháború, majd a német megszállás. A nácikat nem vártam be Párizsban, mert politikai és társadalmi nézeteim miatt kivégeztek volna. Franciaország közepén rejtőztem el, s részt vettem az ellenállásban. Párizsba 1945-ben tértem vissza. Ismét kemény évek elé néztem. Rosenberg meghalt. A jelentősebb pártfogóim és vevőim szintén. Aki élve maradt vagy túl öreg volt, vagy kivándorolt Amerikába. A küzdelmeket újra kellett kezdenem. Művészbarátaim, a legnagyobbak, lassan mind elhunytak és a kubista (az első, az igazi) gárdából, akikkel indultunk, már csak ketten maradtunk, Picasso és én."

14 Amint a fenti önéletrajzi részletből kitűnik, Csáky a kilencszázas évek kezdetén elérte a legtöbbet, melyre akkor egy fiatal magyar szobrász képes volt: kijutott Párizsba, s ez fordulópont lett életében. Egy csapásra belekerült abba a feszült szellemű, inspiráló hatású légkörbe, melyben a XX. század elejének modern művészeti törekvései zajlottak le. Láthatta Derain, Braque, Rouault, Rousseau, Matisse, Picasso és mások képeit, valamint többek között Rodin, Maillol, Bourdelle, Archipenko és Brancusi szobrait. Eszményképeinek alkotásaiban jóllehet gyönyörködhetett, azonban a mindennapok életgondjai Párizsban sem voltak kedvezőbbek az itthoniaknál. Itt is sokat nyomorgóit, éhezett és a hivatástudatán kívül egy-egy olyan nagy ember biztatása tartotta benne a lelket, mint Anatole France. Az első két évben a La Palette akadémián működött, s elérte, hogy 1910-ben a Salon egy mellszobrát elfogadta. így a Société National des Beaux Arts kiállítóművészei közé került. Ezen eredményére és változatlanul rossz anyagi helyzetére való hivatkozással kérte és kapta meg három évre Szeged város művészeti ösztöndíját. Csáky párizsi élete során egyrészt kapcsolatba került azzal a kis magyar művészkolóniával, melynek tagjai közt Czóbelt, Pórt, Berényt, Tihanyit, Márffyt és másokat találjuk; másrészt ott volt az avult, hagyományos szemlélettel szakító francia avantgardisták sorában, akik új, modern formákat kerestek koruk művészi kifejezésére. Az idők folyamán az „Artistes Indépendants" (Független Művészek) köréhez tartozva dolgozott, és a „Salon d'Automne"-ban (Őszi Szalonban) és más tárlatokon rendszeresen szerepelt. A húszas évek közepétől, a modern művészeti irányzatokhoz közel álló KUT (Képzőművészek Új Társasága) tagjaként, az akkor alakult magyar csoport budapesti kiállításaira is elküldte szobrait. Mindez azonban és Csáky neve az évek múlásával itthon lassan feledésbe merült. Nem így Párizsban, ahol emberöltő14 Cs. J. levele Sz. Z.-hoz, Párizs, 1964. XII. 18. 140