A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1969. 1. (Szeged, 1969)

Juhász Antal: A hantház

A kisgerendákra keresztben nádterítés került, amit alul-felül vastagon letapasztottak polyvás sárral. A házvég úgy készült, hogy nádat akáchasítékkal, tányéricával összekorcoltak, más szóval karcëlaztak (összefogtak, dróttal hozzáerősítettek) és azt betapasztották. A padlásföljárót az elülső házvégre helyezték, ami múlt századi kisparaszti tanyákon eléggé elterjedt szokás. A rúzsai és a csengelei hantház gaztetejes vagyis nádtetős, de több hantházat kezdetben szalmával födtek, aminek zsuptetéj a neve. A tetőre szánt rozsszalmát a nagygeröbje, tallógeröbje fokán verték ki és kévékbe kötve szalmavagy gyékénykötéllel, utóbb dróttal varrták a horogfához és tetőlécekhez. A nádat viszont mindig elterítették, fölverték és ezt a munkát még szegény helyen is nádazó specialistára, tetéjverő embörre bízták. A hozzáértő tetéjverő segítsége azután az építtető családjából kikerült.

18 3. Rúzsa 911. sz. hantház. Csordás Mátyásné tanyája 1963-ban Falrakás után a hantok egyenetlenségeit ásóval, lapáttal lenyesték és az elkészült hantházat szalmás, polyvás sárral kívül-belül betapasztották. Megfigyeléseim és az adatközlők szerint a hantház tapasztása az átlagosnál vastagabb, 3—4 cm-nyi volt, így a házfal 55—60, nem ritkán 70 cm szélesre vastagodott. A tapasztás megszáradása után a házat kimeszelték. „A jól betapasztott, kimeszelt hantház olyan volt, hogy senki se mondta volna róla, hogy hantbul épült" — mondogatják a benne élt kisbérlők. Emlegetik azt is, hogy télen a legmelegebb volt valamennyi földfalú épület közül. Visszaemlékezések szerint a szegedi bérföldeken rendszerint ház-pitar ta16 A nád- és szalmatető készítését a szegedi tanyák népi építkezését tárgyaló nagyobb dolgozatban fogom részletesen leírni, itt csak a tetőfedés jellegére utalok. 11