A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1968. (Szeged, 1968)
Csongor Győző: Balla Antal XVIII. századi szegedi kéziratos térképe
A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve (MFMÉ) 1968 BALLÁ ANTAL XVIII. SZÁZADI SZEGEDI KÉZIRATOS TÉRKÉPE /. Felsőváros Városunk történelmi irodalmának nagy hiányossága, hogy mind ez ideig nem foglalkoztak érdemben Szeged egyik legfontosabb térképével, melyet Ballá Antal, Pest vármegye főmérnöke készített 1776-ban. A történetíró Reizner János alapvető művében nem ismeri, legalább is nem említi ezt a kézzel rajzolt s festett mappát, csupán Ballá tervezett pest-szegedi csatornatervezetéről, valamint ugyancsak általa, a kalapos király uralkodása alatt készített Szeged városi ún. földkönyvekről tesz említést. Hol kallódott ez a fontos munka, mind ez ideig nem sikerült megállapítanunk, csupán annyit, hogy 1908-ban került a Közművelődési Palota gyűjteményébe. Azóta különböző szerzők többször hivatkoznak rá, méltatják, de részletes feldolgozására nem került sor. Mikoviny Sámuel mellett - aki világviszonylatban is korának egyik legnagyobb térképező mérnöke volt - Ballá Antal a XVIII. századi Magyarország legkiemelkedőbb, természettudományi s műszaki érzékkel egyformán rendelkező mérnöke s térképrajzolója volt. Életét s műszaki munkásságát Fodor Ferenc méltatta. Itt most csak annyit, hogy az 1760-tól 1800-ig terjedő időben összesen 37 saját maga készítette térképlap maradt utána, melyek közül 5 mappa Szegeddel és környékével kapcsolatos. Minthogy néhány, a szegedi múzeum gyűjteményében levő térképről Fodor Ferenc sem tesz említést, soroljuk fel a szóban forgó 1. (Fodor munkájában 9. sorsz.) DELINEATIO PRAEDIORUM KIS TELEK, ITEM FELSŐ ET ALSÓ CSENGELE, AD LIB. REGIAM CITTEM SZEGEDIENSEM SPECTANTIUM . . . etc. Anno 1775 per Antonium Ballá, Exc. C. R. H. A. Honorum et p. R. Hung. Juratum Geometram. 100 Org. Vienn. ( = 128 mm.) 94,5X136 cm. Országos Levéltár tulajdonában. 2. (Fodornál 10. sorsz.) DELINEATIO TERRENI POSSESSIONIS TÁPÉ AD L. RG. CIVITATEM SZEGEDIENSEM SPECTANTIS QUAE UNA URBARIALEM AGRORUM, AC FOENILIUM EXCISIONEM AC COLONIS FACTUM DISTRIBUTIONEM REPRAESENTAT, QUAE PERACTA, Anno D. 1776. Per Antonium Ballá Regio Cameralem et p. I. R. Hungária Juratum Geomet. . . 1000 Orgyarum Vienn. ( = 127 mm.) 58,5X84 cm. Szegedi múzeum tulajdonában. 3. (Fodornál 14. sorsz.) MAPPA GENERALIS TOTIUS TERRITORII LIBERAM REGIAMQUE CIVITATEM SZEGED SPECTANTIS IN EJUSQUE GREMIO CONTENTARUM POSSESSIONUM TÁPÉ ET KIS-TELEK. IN QUA FUNDI EXTRA-VILLANI, ALLODIALES CIVIUM, PRONTI ET SUBDITORUM COMPETENTIAE URBARIALES IN INDIVIDUO, RELIQUAE VERŐ APPERTINENTIA CIVIUM AGRI QUIPPE VINEAE & FUNDI INTRA-VILLANI PROPTER MINUTIAS IN GENERE TANTUM 119