A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1968. (Szeged, 1968)

Bálint Csanád: Honfoglalás kori sírok Szeged-Öthalmon

Itt egy 13 m mély kutat is kibontottak, melyből a környéken ismeretlen formájú kengyel, lópatkók, sarkantyúk, lócsontok, emberi arcot ábrázoló bronz csat (XII. t. 4.) kétfejű sasos csüngős ruhadísz (XI. t. I.)

167 és egy égetett agyag állatszobor (?) kerültek elő. Az ásatás során találtak egy szarvas(?)agancsból faragott zsetont, melyet állatábrázolás díszít. (XI. t. 2.) A kút VIII. századi szarkofágokat vágott át

168 közvetlenül fölötte pedig egy vár állt, melynek építését okleveles adatok szerint a XI. század első felében kezdték meg. Az ásatás eredményeiről szóló első közleményben a díszítőformák „keleties" jellege miatt J. Scapula egy gondolatként veti fel, hogy e leletek a magyar kalandozások révén jutottak el Champagne-ba.

169 Néhány évvel később ásatását ismertetve J. Scapula már határozottan a magyarokról beszél, akiket Raoul burgundiai herceg űzött el véglegesen.

170 Rövid időre módomban állt az ásatóval beszélgetni és a tárgyakat megnézni.

171 A lópatkók és sarkantyúk előre óvatosságra intettek. Egyetlen tárgyat sem találtam, mely formailag vagy technikai szempontból magyar eredetű lehetne. Az inkrusztált cikáda-fibula (XI. t. 3.) - mint maga az ásató is elismeri - a korai népvándorláskor emléke. A bronz brakteáta vitathatatlanul késő-római tárgy. (XI. t. 5.) Az ember- vagy állatfejet ábrázoló bronz csat (XI. t. 4.) J. Scapulát a kínai tao t'ie-re, egy szörnyre emlékezteti. A formai hasonlóság azonban felületes, és az öntés igen gyenge minősége miatt nem tartom belsőázsiai készítménynek. A kétfejű sasos csüngő felső tagja nyilvánvalóan germán forma, bár É. Salin is újabban magyar kapcsolatokat keres hozzá

172 J. P. Eydoux nyomán.

173 Az alsó, csüngős rész nem rokon a X-XI. századi Kárpát-medencei csörgőkkel; igen gyenge minőségű öntvény, egy tagból készült, s alján 7 szabálytalan bevágás van. A fentemlített zsetonhoz hasonlók nálunk a XV. század körül jelennek meg. Beszélgetésünk alkalmával (1966 szilvesztere) honfoglaló magyar tárgyakról készített fényképeket mutattam J. Scapulanak, ki ezután a „magyar" hipotézisét feladni látszott. Később azonban (1967. február 2.) hozzám intézett levelében kifejtette, hogy a zseton - közelebbről meg nem határozható — négylábúja és a gádorosi lószerszámveret állatábrázolása közt meglepő hasonlatosságot lát. Azt is nyilvánvalónak tartotta, hogy a magyaroknak voltak olyan tárgyai is, melyeket nem raktak a sírba, s ezek hasonlíthatnak az isle aumont-i leletekhez, (sic) Hasonló típusú leletegyüttesek azóta másutt is bukkantak elő, s ezeket most már mindet a kalandozó magyarok hagyatékának tartják. 1962-ben Troyes egyik terén ásatott J. Scapula, s itt római kori telepnyomok és középkori gödrök 167 A fényképek a troyes-i múzeumban árusított képes levelezőlapok után készültek. 168 A troyes-i múzeumban látott helyszíni vázlat nem meggyőző pontosságú. 169 H. P. Eydoux: Résurrection de la Gaule. Les grandes fouilles archéologiques. Paris, 1961. 299—305. — Továbbiakban: Eydoux 1961., Scapula 1956. 284. — Uő.: Isle Aumont. La vie en Champagne, décembre, 1965. 5. Nagyon jól tudjuk hogy Raoul nem véglegesen űzte el a magyarokat Franciaország területéről, hiszen a későbbi években akadálytalanul visszatértek portyáik során. Raoul és a magyarok kérdéses találkozásáról Flodoard szól (Ann. A. 935. MGH SS. III. 385.). Kiderül az is, hogy a burgund herceg még ez egyszer sem űzte el a kalandozókat: harci érintkezés nem volt köztük. Raoul sebesült volt (Ph. Lauer: Robert I

er et Raoul de Bourgogne. Paris, 1910. 44.), és mire összeszedte magát és seregét, a magyarok a Rhône völgyébe, majd Itáliába mentek. Raoul 935 január 14—15-én halt meg (1. Lauer 1910. 78. 4. j.), ezért Flodoard adata minden bizonnyal a 934-es esztendőre vonatkozik. 171 Itt fejezem ki köszönetem M. Louis Malavielle-nek, aki lelkesedésével és érdeklődésével lehetővé tette számomra ezt a találkozást. 172 É. Salin: La civilisation mérovingienne. IV. Paris, 1959. 178. 181, 195. 173 Eydoux 1961. 303. 85