A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1968. (Szeged, 1968)

Bálint Csanád: Honfoglalás kori sírok Szeged-Öthalmon

Protospatarius 940 áprilisára helyezi." R. Lüttich szerint 942 körül történt,

100 W. Giesebrecht,

101 Köpke-Dümmler

102 és Győrffy Gy.

103 943-ra keltezik. Taksony hadjáratáról más források is megemlékeznek.

104 Ez Győrffy Gy. szerint 947 körül zajlott le.

105 Mindenesetre a 947-es apuliai hadjárat után következhetett be, mert ez évben fosztották ki Larino városát,

106 dúltak fel mindent egész Otrantóig.

107 A nyugati pénzek előkerülési térképére pillantva igazoltnak bizonyul a megállapítás, hogy a Dunántúlon nagyobb számmal kerültek elő. Finomíthatjuk a megfigyelést, ha megnézzük, hogy a Duna-Tisza közén és a Tiszántúlon azokban a sírokban, ahol nem csak egy darab érmet találtak, mindig rangos ember feküdt (Benepuszta, Kecel, Kenézlő, Piliny, Tiszaeszlár-Űjtelep, Tiszaeszlár-Bashalom I—II. temető). Ezzel szemben a Dunántúlon a középréteg és a köznép sírjaiban is gyakran találunk 3-4 db itáliai vagy németországi pénzt. E tény is arra terelheti a kutatást, hogy a portyázások résztvevőit főként a Dunántúlt megszálló nemzetségek soraiban keressük, és ne teoretikus módon, egyetlen társadalmi rétegben. - Vizsgálódásunk folytatva, az ország nyugati és keleti fele közt e szempontból eltérés állapítható meg. A keleti országrészből ismert nyugati pénzek olyan leletanyaggal jelentkeznek, melyet egyértelműleg a X. század első harmadára szokás keltezni. (Aldebrő, Benepuszta, Biharkeresztes, Deszk, Nagykőrös, Rétközberencs, Szentes, Tiszaeszlár-Újtelep, Tiszaeszlár-Bashalom I.) Ezek esetében feltehető, hogy esetleg a 905-ben I. Berengárral kötött béke révén kisebb mennyiségű pénz jutott a magyarokhoz.

108 Más oldalról közelítve is e lehetőséget valószínűsíthetjük: korai jellegűek azok a sírok, amelyekben csak Berengár pénze volt (Benepuszta, Biharkeresztes, Nagykőrös, Nemesócsa, Neszmély, Piliny, Rétközberencs, Szered, Veréb, Veszkény). Kivétel Kecel és - mint fentebb okát adtuk - Szeged-öthalom. Az összes többi érem-mellékletes sírt, melyben Berengár dénárjai más itáliai vagy német uralkodók pénzeivel fordulnak elő, sejthetőleg a X. század első harmada után áshatták meg. Számunkra most az lényeges, hogy forrásos bizonyíték szerint a magyarok 943 és 947 körül nagyobb tömegű pénzhez jutottak, míg a korábbi feljegyzések semmilyen adó, vagy zsákmány tárgyaként pénzről nem tesznek említést. Ez magyarázná, hogy más uralkodók érmeiből csak néhány példány fordul elő, amelyeket alkalomszerűen szerezhettek. Ha megvizsgáljuk az itáliai pénzek dunántúli elterjedését, véleményem szerint három tájegységen jelentkeznek: a Veszprémtől Székesfehérváron át Budapestig húzódó vonalban, a Kisalföldön, és Somogy-Tolna megyékben. Veszprém, Székesfehérvár környéke az Árpádok területe volt. Birtokuk a helynevek tanú99 MGH SS. V. 54. 100 Lüttich 1910. 137. 101 W. Giesebrecht: Die Geschichte der deutschen Kaiserzeit. Braunschweig, 1855. I. 822. 102 R. Köpke

—E. Dümmler: Kaiser Otto der Grosse. Leipzig, 1876. 130. 4. j. 103 Györffy 1958. 226. 512. j. 104 Pl. Helinandus monachus és Radulphus Niger 949-nél (Gombos IL 1128. és Gombos III. 2133.), valamint Troisfontaines-i Albert (MGH SS. XXIII. 765.), Ann. Magdeburgenses (MGH SS. XVI. 144.), Ann. Parchenses (MGH SS; XVI. 599.), Annalista Saxo (MGH SS. VI. 607.). Hermannus Cornerus 950-nél említi (Gombos II. 1154.). 105 Györffy 1958. 226. 514. j. 106 Lüttich 1910. 141. 111. j. 107 Lupus Protospatarius MGH SS. V. 54. tos A gondolatot Dienes István vetette fel először a rétközberencsi temető kapcsán, vö. Dienes 1962. 173. 77