A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1968. (Szeged, 1968)

Erdélyi István–Pataki László: A nagyszentmiklósi „Attila kincs” leletkörülményei

leírja, hogy egy szemtanú szerint a kincs eredetileg több volt. Ez a tanú azt mondotta, hogy ő látta a hiányzó edényeket, s azok igen nagyok voltak. A kincs teljes aranyértékét 24-25 ezer aranyra becsülte.

27 Ez a szemtanú nem lehetett más, mint Vitta Naum, a bécsi gyapjúkereskedő. A kincset ugyanis csak ő látta együtt, nyomban a megtalálása után hiszen nem sokkal később a két görög kereskedő tíz edényt már elvitt. Éppen ezért ezt a vallomást tüzetesebben is meg kell vizsgálnunk. Eddig azzal a megjegyzéssel ütötték el, hogy éppen olyan mesés túlzás, mint amilyen minden talált kincsről általában mindig felröppen. Ezt azonban csak akkor mondhatjuk, ha a kincs aranyban kifejezett súlyát

28 a tanú 24-25 aranyával vetjük egybe. De ha feltesszük, hogy Neumann tévedett, s a forint helyére véletlenül aranyat írt, akkor a mesés túlzás azonnal kereskedelmi értékre csökken. A kereskedő a művésziesen megmunkált aranyedények értékét 25 ezer forintra becsülte. S ez nem túlzás, hiszen a meglevők nyersanyagát is 10 086 forintra értékelte a Főpénzverde. Ezen kívül a kincsnek még régiségi értéke is van, ami olyan nagy, hogy nem is tudjuk felbecsülni. Ezért szólt a tanú csak az aranyértékről. Szólni kell még az elrejtés módjáról is. Neumann két helyen is említi, hogy a tömérdek aranyat burkolat nélkül tették a földbe. Ez nem valószínű. Kézenfekvő, hogy egy vászonzsákban vitték oda és a zsákkal együtt került gödörbe. A zsákba legalul a legnagyobb darabokat rakták, s legfelül az apróságokat. Aztán a zsák száját bekötötték, s a gödörbe szájjal lefelé fordították, így kerülhettek legalul a legkisebb darabok. A zsák természetesen nyolc évszázad alatt elenyészett. Az elrejtésnek ez a módja nagy sietségre vall, és' ideiglenességre. Aki elrejtette nem gondolt arra, hogy a kincs Nagyszentmiklós földjében marad nyolc évszázadon át. Csapó szolgabíró vizsgálata és jelentése után még több nyomozás folyt. Ügy látszik gyanakodtak, hogy a megtalálók mégsem szolgáltattak be minden aranyat. Végül megállapították, hogy a kereskedők jóhiszeműen és jóakaratúan jártak el, s az „első barátságos kérdésre" mindent őszintén elmondtak. A náluk levő régiségeket pedig hiánytalanul beszolgáltatták. Zár alá vették hát Vuin Néru vagyonát, s ebből a kereskedőket kártalanították.

23 Nagyszentmiklós, (Sínnicolaul-Mare) község a Román Szocialista Köztársaság területén fekszik. A kincs megtalálásának körülményeivel román szerzők többször is foglalkoztak. Gh. Cotoçman, volt zsombolyai görögkeleti lelkész, könyvének vettük legnagyobb hasznát,

30 aki mind a helyi hagyomány adatait, mindpedig egy egész sor szerző munkáit felhasználta

31 az Alsó-Maros mente románsága történetének megírásakor. Művében részletesen kitért a nagyszent27 Hampel József, AÉ. 1884. i. m. 2. „Előtte egy szemtanú kijelentette, hogy saját sze mével látta a hiányzó, edényeket, hogy az általa látott edények igen nagyok voltak és hog} az egész kincs aranyértéke 24—25 000 aranyra mehetett." 28 Hampel József, AÉ. 1884. i. m. „. . .összes súlya 1678 8/16 arany." A szám valószínűleg téves. A kincs csaknem 10 000 g. 29 Pulszky Ferenc, i. m. 56—57. 30 Cotofman, Gheorghe, Din trecutul Bänatului. Comuna si bisericile din SânnicolaulMare. II. (Timisoara 1934) 31 Az általa felhasznált munkák a következők: Grozescu, V., Istoria Românilor delà Maresul de jos. (Nagyvárad 1887) 26—29; Borovszky, Samu, Torontál vármegve (Budapest, 1914) 313; Schreyer, Temisana (Bucuresti 1848) 71. 42