A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1968. (Szeged, 1968)

Miklós Marián–Miklós Marián ju.: A gólyaállomány változása Magyarországon 1958–1963

900 fészekkel, kb. 12%-kal kevesebb lakott fészek van hazánkban, mint fél évtizeddel ezelőtt. A fészkek tartóaljzat szerinti megoszlását a III. sz. táblázaton szemlélhetjük. A legtöbb fészket épületen rakták madaraink (6î°/o). Innen azonban az oldalnyílású kémények és szalmatetők megszűnésével egyre inkább kiszorulnak a gólyák. A fészkek 27°/o-a az emberi települések területén álló fákon épült. Az alkalmas fészekaljzatok fogyatkozása következtében a gólyák a legkülönbözőbb tárgyakra rakják fészküket. A III. táblázat „Egyéb helyen" rovatában feltüntetett fészkek a következő helyeken épültek: távbeszélő oszlop, elektromos vezeték oszlopa, kilátótorony, harangláb, kemence, sírkereszt, összerakott épületfa. A fészkelés elősegítésére felállított mesterséges aljzaton 26 góiyapár költött. (Oszlopra, fára, épületre erősített kocsikerék, kosár, venyigenyaláb, fészektartó állvány). A fészkek korát 680 esetben sikerült megállapítani. (L. IV. sz. táblázat.) A fészkek pusztulását számos helyen vihar okozta, legtöbbet azonban az ember pusztított el. A gólyanépesség. A gólyapopuláció területi eloszlásáról a fészkelő helyek jegyzéke (VII. táblázat) részletesen tájékoztat. A fészkelő helyek felsorolásának nagy jelentőséget tulajdonítunk. Egyrészt minden fészkelő helyen pontos összehasonlítás végezhető (az 1958. évivel szemben) a gólyapárok számának alakulásáról. Másrészt megadja azt a részletekbe menő tájékoztatást, amely szinte nélkülözhetetlen alap a gólyák védelme és a mezőgazdasági kártevők elleni biológiai védekezés fokozására. A gólyapárok számának alakulásáról az V. sz. táblázat tájékoztat. 1968ban hazánkban összesen 5908 gólyapár fészkelt. A legtöbb költőpár az ország keleti részén, az Alföldön él. Az Északi-Hegyvidék lábánál ugyancsak sok gólya telepedett le. A nyugati országrészben a Balatontól délre fekvő dombvidék dicsekedhet a legtöbb gólyapárral. Az 1963. évi állomány fel vétel adatai ismét bizonyítják, hogy nem a nagy folyók, tavak a fő táplálkozási területek. A fiókák számának alakulását a VI. táblázat szemlélteti. Ennek adatait 2883 gólyapár alapján állítottuk össze. Ebben a számban foglaltatik az a 170 pár is, amelynek nem volt fiókája. Egy költőpárra 2,3 fióka esik. 1908-ban (Schenk, 1928) 2,6 fióka, 1958-ban 2,5 fióka jutott egy gólyapárra. A fiókák átlagszáma tehát a legutóbbi fél évszázadban folyamatosan hanyatlott. Az utolsó fél évtizedben azonban meggyorsult a visszaesés üteme, hiszen az utolsó öt év alatt nagyobb csökkenés mutatkozott, mint a szóban forgó egész 50 év tartama alatt. A 2,3-as fióka átlaggal számolva 1963-ban a kirepült fiatalok feltételezhető összes száma (JZG) 13 866. 1958-ban ez a szám 18 295 volt, vagyis öt év alatt 24,3°/o-os csökkenést kell megállapítanunk. Ha megkíséreljük a teljes gólya populáció meghatározását, arra az eredményre jutunk, hogy Magyarországon 1963 júliusában 25 828 gólya élt. A fél évtizeddel előbb végrehajtott állomány felvétellel szemben - amikor is 33 292 volt ez a szám - 22,4°/o-os csökkenést tapasztalunk, ami jelentős visszaesésre mutat. Az állománycsökkenés legfőbb okai: a vadvizek lecsapolása, a fészkelésre alkalmas aljzatok számának rohamos csökkenése és az ember pusztító tevékenysége. Két országos állomány fel vétel sok ezer jelentését vizsgálva bizonyossá vált, hogy szándékosan és fokozódó mértékben pusztítják hazánkban a gólyát. Tagadhatatlan, hogy sokkal nagyobb hasznot hajt a gólya a mezőgazdaságnak, 299