A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1968. (Szeged, 1968)

Nagy Dezső: Régi május elsejék Csongrád megyében

Jöjjetek ki a szabadba a mezőre Ott fogadjuk meg előre, csak előre Mi mindnyájan egytől-egyig síkra szállunk Míg a célhoz el nem érünk meg sem állunk! Könnyű, kellemes dallama igen elősegítette ennek a dalnak az elterjedését. 20 1914. Szeged „Az 1914-es május 1. megünneplésére már az előző hónapok eseményei rávetették a fényüket. Nagy munkanélküliség volt. Ebben az időben (1913) küldték le Pestről az első párttitkárt Varga Ferenc aradi születésű nyomdászt, aki képzett szocialista vezető volt. Súlyos tüdőbaja azonban időnként visszave­tette értékes népnevelő munkájában. Szeged munkásainak hangulata forradalmi volt. Eszmeileg a legképzet­tebb ebben az időben Dr. Czibula Antal - a mosónő fia, a szegények ügyvédje. Ő a párt ügyésze is. Az ideológiai képzés Varga előtt nagyon szervezetlen volt. Az eredményes munkát erősen befolyásolta a munkások jórészének alkoholiz­musa. Ezt ellensúlyozni Dr. Czibula Hollós főorvossal (1919-ben Egészségügyi Népbiztos) és más lelkes dolgozóval megszervezték a Good Templar Rend-et, mely antialkoholista szövetség volt. Varga párttitkár kiváló szervezőerejét bizonyítja, hogy hetek alatt olyan aktívahálózatot szervezett, melyre minden körülmények között számítani le­hetett. Ez a „tizenhatoknak" nevezett aktíva csoport volt a lelke az 1914-es május elsejének is. Varga népnevelő tevékenységének középpontjába az embert állította. Azt tanította - az embereket rá kell ébreszteni társadalmi helyzetükre, ennek összes vonatkozásaival együtt, ha ezzel tisztában vannak, akkor készek a forradalomra és annak végigharcolására is. Varga a munkásdalárda segítségét is igénybe vette az agitációkor. A „tizenhatok" közül 9 dalárdista volt. Szombatonkint a vá­rosszéli kocsmákba küldte ki őket - több részlegben - ott pedig magyar nótákat énekeltek. Mikor a vendégek fölfigyeltek rájuk, akkor elénekelték - többek között - az „Álmaimnak csendes éjjelén" című dalt, mely a rabszolgákról szólt. Ezután rövid forradalmi agitációt adtak le: „A szabadságért nem sóvárogni, hanem harcolni kell". Aki érdeklődött a vendégek közül, hogy miként kell harcolni, azt felkér­ték, hogy jöjjön be a munkásotthonba a pártszervezetbe ott majd hall róla. Ilyen eszközökkel rövid idő alatt, közeledő május elseje előtt felduzzasztottak a taglétszámot. A rendőrségről olyan értesítés jött, hogy május 1-ét munkabeszüntetéssel lehet ünnepelni, de erre röplapokkal felszólítani a munkásságot és csoportosan felvonulni Újszegedre - szigorúan tilos volt. Varga ezt közölte aktíváival, egyben megbeszélték, hogy olyan népes fel­vonulást rendeznek, amilyet még nem látott Szeged. A nőket, gyermekeket, egyéb hozzátartozókat - úgy beszélték meg - már kora reggel átküldik Újsze­gedre. Csendes agitációval pedig a párt és szakszervezeteken keresztül szervezték a felvonulást. A gyülekező a Munkásotthon udvarán volt. 20 Kapás Mária 73 éves munkásnő. Saját gyűjtés, a dallamot kérésemre Péczely Attila múz. kartársam jegyezte le. (Csizmadia Sándor verse.) 155

Next

/
Oldalképek
Tartalom