A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1968. (Szeged, 1968)
Nagy Dezső: Régi május elsejék Csongrád megyében
Ez a szöveg nyilván egy variánsa az „Útmutatóban" közöltnek. Bizonyítja azt is, hogy még a nyomtatott szövegek is variálódhatnak. Az említett dalokra az idősebb elvtársak jól emlékeznek és még ma is szívesen éneklik őket. 10 1902. Makó A helyi nagyságok betiltották a gyűlést és felvonulást. Hiába fellebbeztek a belügyminiszterhez. Az elutasító határozatot öten is mentek kézbesíteni a szocialista vezetőnek. Az említett vezető felesége, hogy valamilyen formában mégis kifejezést adjon május 1. jelentőségének, az éjszaka folyamán vérpirosra festette a házat . . , u Ez a nagysikerű és szellemes ötlet még évek múlva is sok követőre talált május elseje táján. 1904. Szeged Az ostromállapot dacára a szegedi munkásság hatalmas népgyűléssel ünnepelte meg május elsejét. A résztvevők elmondják, hogyan zajlott le a munkásünnep. ,,A májusi népünnepélyt a munkások a Kállay ligetben akarták megtartani, a rendőrség betiltotta, de a „gárda csak összeröffent" - mégis csak meg kellene tartani. Jöttek az építőmunkások akikkel nagyon jóban voltak az asztalosok: tanakodtak, mit is lehetne csinálni. Zombory elvtárs (adatközlőm) ajánlkozott, hogy ő átviszi a népet Újszegedre, de vigyázzanak a provokátorokra. A táblákat és zászlókat becsavarták, rejtve vitték. Négyesével sorbaállították a népet. Zombory oldalt ment a sorok mellett, hogy „lássák azt, hogy ki is itt a jó kutyaszőr. „Egy Kocer nevű rendőrkapitány ott várta a tömeget a vármegyeháza előtt: - nem tudja maga Zombory, hogy nem szabad felvonulni? - Tudjuk mi azt csak hát muszáj valamit csinálni a néppel, hát elvisszük őket a Kállay ligetbe. Utasítást adott Zombory, hogy két sor jobbra - két sor balra menjen fel a járdára - így mentek tovább. A hídon akkor még hídvámot kellett fizetni - 4 krajcárt. Mondta a hídbiztosnak, hogy számolja csak le a népet, majd egyszerre kifizetjük. De a híd végén várta már őket 16 lovasrendőr. Erre gyorsan szétoszlatta a népet a szélrózsa minden irányába - irány és cél a Kállay liget. Oda is ért délre az egész „gárda" és boldogok voltak, hogy mégis sikerült kifogniuk a rendőrökön." 12 Hódmezővásárhely „Az összes szervezett szakmák munkásai együtt ünnepelték május 1-ét. Reggel 8 órakor minden szakma saját helységéből - az építőmunkások a sztrájktanyáról bevonultak az Erzsébet kertbe, ahol délelőtt 10 órakor gyűlés volt, melyen az előadó május 1-ének jelentőségét ismertette." 13 Ujabb május 1-i dalokra emlékeznek vissza az elvtársak ezzel kapcsolatban. Ez évben is énekelték még a „Májusi reggel bíborpírja vonja körül az eget", de új dalokat is tanultak. 10 Borsi János és Kapás Mária 73 éves munkásnő elbeszélése nyomán. 11 Réti L.: im. 161—62 p. nyomán. 12 Zombori Lajos 78 éves makói asztalos közlése. 1919-ben az MT. elnöke Makón. 13 Réti L.: i. m. 172 p. 151