A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1968. (Szeged, 1968)

Bálint Sándor: Móraváros

telkei már a Víz előtt is mérnöki szemléletről, átgondoltságról tanúskodnak. A házak azonban nem érik el a régebbi városrészek színvonalát, aminek természetesen társadalmi és gazdasági okai vannak. Móraváros és Újszeged példája mindenesetre azt mutatja, hogy a hatalmasan szaporodó, hagyományos városi életéhez, a városi munkalehetőségekhez ragaszkodó szegényebb népesség kénytelen már olyan vízjárta, peremi területekre is rátelepülni, amelyeket hosszú időkön át iparkodott elkerülni. Föltétlenül a családi település nyomait őrzik Móraváros utcanevei: Móra, Szekeres, Hajnal (ennek félreértéséből született az árvíz után az ellentétes, a szegedi népnyelvben ismeretlen Alkony), Répás, Farkas, Katona, Csillag, (híres koplalós, azaz fuvaros család), Fölhő, Kormányos, Faragó utca. A Vörösács, Nömöstakács utca itt élő iparosok nevét őrizte meg. A Víz utáni idegen névosztogatók állandósították őket a szegedi fül számára zörejszerűen hangzó, e-ző alakban. Ők változtatták meg a régebbi Gyöp utca nevét is, az „előkelőbb" Gép utcára. Móravárosban települtek le a város legszegényebb családjai, amelyekből az agrárproletár: kubikos, téglagyári munkás és gyári munkás, napszámos, márólholnapra tengődő rétegek kerültek később ki, akik leghamarabb ébrednek emberi elhagyatottságuk tudatára. Szükségszerű emberi folyamat tehát, hogy a szociáldemokrácia, később a kommunizmus első szegedi hívei leginkább móravárosiak. Megbántottságukat, de reménységeiket is Móraváros költőfia, Lődi Ferenc fejezi ki. Ezt a világot rajzolja bizonyos korlátozottságokkal Jávorka Ferenc (19041963). Innen a Vörösács utcából hódítja meg a világot korunk egyik legnagyobb szobrásza, Csáky József. Szeged városának egyik ipari különlegessége a papucs, amely egyébként mint ismeretes - a török idők szegedi hagyatéka. Iparművészetté azonban elsősorban móravárosi félproletár csizmadiák avatták a múlt század derekán. Ugyanis Szeged legelső önálló női dolgozói, akik a megváltozott közgazdasági viszonyok, főleg a manufaktúra és kezdődő gyáripar hatására, továbbá a proletár családok pusztuló emberi organizmusa, széteső munkaközössége következtében külső munkára, önálló keresetre (téglagyár, dohánygyár, kendergyár, paprikamunka) szorulnak, legelőször szinte kizárólag Móraváros lányaiból és asszonyaiból kerülnek ki. E városias életmódból adódó lábbeliszükségletet, továbbá kereső mivoltukból fakadó önálló emberi igényeiket először éppen Móraváros szegény sorsú, pályájuk elején komoly nehézségekkel küszködő fiatal csizmadiái elégítették ki. Ezek mesterségükbe nagyobb tőkét, anyagmennyiséget és választékot nem tudnak befektetni, de éles szemmel, leleményes ösztönnel észreveszik azt a nagy társadalmi és ízlésbeli változást, amelynek szegedi szülőföldje, elindulása éppen Móraváros lesz, és megteremti a pillanatnyi társadalmi helyzetet, anyagi állapotokat, modernebb népi közízlést és divatot egyaránt kifejező, szinte jelképező szegedi lábbelit, a papucsot. Az első világháború előtt még számos fazekas, szíjjártó, kötélverő kisműhely is virágzott Móravárosban. Egyik kötelesmester, Bakay Nándor alapítása Móraváros és Rókus határán, a helybeli, elsősorban móravárosi kézműves hagyományokból kibontakozó Szegedi Kenderfonó Gyár (1877), amelynek szegedi ajkakon máig Bakay-gyár, röviden Bakay a neve. A közvetlen környezet ihleti a textilkombinát Móravárosba telepítését is. Móraváros a szocialista Szeged szülőanyja. -" Bálint Sándor 140