A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1968. (Szeged, 1968)

Juhász Antal: A bakity (Adatok a homoki teherhordó eszközökről)

eszköz súlyának ez a csökkenése homokon nagy előnyt jelent: több lehet a hasznos teher. Ha terhet szállítanak, legalább két zsákkal, kb. másfél mázsával több terményt tudnak a bakityra fölrakni. Különösen hasznos - sőt szükséges - volt a kocsi átalakítása egylovas parasztembernek. Nyáron - főleg szárazság idején - a süppedő homokú dűlőutakon két ló is beleizzad a teherszállításba, egy lónak pedig éppen elegendő a terheletlen lőcsös kocsit húzni. Ezért az egy lóval bíró kisparasztok mindig átalakították kocsijukat bakitynak. A szegedi határnak a város birtokában levő területeit földbérletek formájában, a múlt század közepe óta parcellázták. A közlegelők bérbeadásával párhuzamosan haladt a tanyásodás. Egy-egy bérlő régebben 10-15-20 holdat, századunkban, kivált az 1920-as években átlagosan már csak 5-10 hold árendás földet fogott ki a legelőből. A legelő feltörése, a futóhomok megszelídítése kemény munkát, szorgalmat, kitartást követelt a bérlőktől. A sovány homok a külterjes művelés mellett keveset termett, sokan nem bírták fizetni a bérleti díjat és eltartani családjukat, ezért tovább vándoroltak és másutt próbáltak szerencsét. De a „bukott föld"-nek hamar akadt új gazdája, aki vállalta a másokat legyűrő nehézségeket. A mostoha természeti viszonyok és a hátrányos gazdasági körülmények szívóssá edzették, alkalmazkodóvá tették az itt élőket. Ezzel is magyarázható a kocsi igénytelen, ám igen hasznosnak tekinthető paraszti módosítása. Szegedi földön az a tanyai kisbérlő vagy szegényparaszt, akinek egy kocsija és egy lova volt, rendszerint átalakította kocsiját bakitynak. De a század első harmadában bakityot használtak a középparasztok és a tehetősebb gazdák is. A domaszéki örökföldes gazdának két kocsija volt: egy könnyű parasztkocsi, amin piacozott és egy nehezebb, erős fajú lőcsös kocsi, amit a gazdasági munkákra, teherhordásra használt. Utóbbit átszerelte bakitynak, hiszen két ló után is arányosan nagyobb terhet tudott szállítani a homokon, mint a nehéz lőcsös kocsin. A fédères kocsik - pl. az első világháború után elterjedt ún. nagyatádi kocsi - nem érintették a bakity használatát, mivel alkalmazási körük különbözött. Az első világháború után a módos tanyai gazdának három kocsija volt: a könnyű és nehéz parasztkocsi mellett egy fédères kocsi, homokon történő teherszállításra azonban változatlanul a bakityot szerelte föl. A bakityot a gumiskocsi elterjedése kezdte visszaszorítani a homoki tanyákon. Előbb - a 40-es években, 50-es évek elején - tehetős gazdák vásárolták. A gumiskocsinak nagyobb a rakterülete és könnyebb vontatású. Aki ilyet vásárolt, az már nem szorult tovább a bakity használatára, sőt meg is szólták volna, ha ezután bakityra ül. Ettől fogva a bakity annak a silányabb homokon élő szegény- és kisparaszti rétegnek a teherhordó eszköze maradt, amely a várostól távolabb, kedvezőtlenebb gazdasági feltételek között gazdálkodott. Ők nem tudtak gumiskocsit vásárolni és egyetlen kocsijukat csaknem egész éven át bakityként használták. így a bakity szóhoz az utóbbi időkben bizonyos mértékig csúfolódó, gúnyos jelentésárnyalat tapadt. Erre vall egyébként a szó hangalakja, a bak- alapszó több más összetétele

9 és az is, hogy több adatközlőnk csak rákérdezésre említette a homoki parasztkocsinak ilyen megnevezését. A homoki parasztok rendszerint már kora tavasszal átalakították lőcsös kocsijukat, úgy mondták: „szereljük föl bakitynak". Ha a két pörgettyű készen volt, akkor a szétszedés és összerakás két embernek még fél órát sem vett igénybe. Teherhordásra mindig a bakityot használták, piacozni is azon jártak, akiknek nem futotta másik kocsira. A várostól 30-40 km-re fekvő tanyákról előző nap 9 Pl. a talicska jelentésű bakszekér, a bakarasz, bakfitty mind pejoratív értelmű tájszó. 102