A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1966-67. 1. (Szeged, 1968)

Báldy Flóra: Szedettes bunyevácz szőttesek

1. ábra. Bajaszentistváni bunyevác család, az 1870 körüli évekből szántói sokacoknál is így hívják, de ott nem szövőtechnikát jelölt: a csancsánás női ingeik, csancsánás női kötőik vékony háziszőttes alapon szálhúzással, hímzéssel, színes keskeny szalagokkal, islóggal agyondíszített darabok. Tehát a csancsána jelző itt valami különösen díszest, ünnepieset jelölt. Ezt a melléknévként ismert kifejezést főnévi és igealakban is használják pl. „én már nem tanultam meg a csoncsálást", „nem tudtam csoncsálni". Az ismertetendő szövéstechnika itt ma már nem él. Tehát már nem sikerült olyan élő bunyevác asszonyt találnom, aki még maga is ezzel az eljárással szőtt, csak olyat, aki még gyermekkorában látta anyját, nagyanyját csancsánát szőni. Hogy mégis hiteles legyen a gyűjtésem, igen sok adatközlőt kellett kikérdeznem, hogy valamennyire is pontosan tudjam a szövéstechnikát ismertetni, történetét rögzíteni. Az öreg sztárák és májkók (atyai és anyai nagyanyák) ládáinak, szekrényeinek mélyéből, szalmazsákok rejtekeiből kerültek elő ezek a közel 100 éves darabok. Egy-egy csancsánás női-, vagy férfiing fehérre mosva, fényesre vasalva, a tulajdonosának az életben viselt legkedvesebb öltözetdarabjaival, az usznovka ágyteritó'ből alakított szemfedéllel együtt kendőbe csomagolva, az utolsó nagy útra volt előkészítve. Pár éve történt, hogy egy halódó öreg szállásvárosi asszony addig nem 7 Móra F. Múzeum Évkönyve I. 97