A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1966-67. 1. (Szeged, 1968)

Juhász Antal: A tanya néprajza Tömörkény István műveiben

A férfi öltözetre vonatkozóan 1903-ban megjegyzi, hogy terjed a pantalló viselete. „A mi tanyavilágunkban ma már a hétköznapló, dologbéli ruha legtöbbnyire pantalló." (8:305) „Legelsőbb a juhászok kezdték a pitykés bőrnadrággal, azután lassanként lemaradt róla a pityke, le a bőr, s megmaradt a pantalló, amely elfoglalta a régi magyar ruha helyét." (8:271) Itt is az úri ruházat lesülyedésének tulajdonít jelentó'séget : az úri birtokosok elhasznált ruháikat odadják a tanyára a kocsisnak meg a kapásnak. A tanyai ember így megszokja a használt városi ruhadarabot és ha újat csináltat, ,,már maga is pantallót hasíttat ki a posztóból a posztólopónál." (8:271). A századfordulón a kabátról és a mellényről elmarad a zsinórdísz, amit Tömörkény a hagyomány alapján magyar ruhadísznek tart, bár emíti, hogy a magyar ruha zsinórdíszítése alig háromszáz éves. (8:305). 1898-ban följegyzi, hogy „már a tanyai legény is csak úgy hasíttat posztót magának a szabónál, ha a kabátot új divatabbra szabják." (2:157) A subavásár leírásakor klasszikus tömörségű rajzot ad a suba népéletben betöltött szerepéről: „Tudvalevő dolog, hogy a suba szükséges bútordarab a parasztikus embernek. Szék, ágy, párna, dívány, télen kályha, nyáron jégverem az neki, enni lehet a bőrén, meg húst aszalni rajta, s ha belekötik a serdülő legényt, elhagyja a harmadnapos hideg... Meg hát egy suba, egy szépen kivarrott irhás suba díszruha ünnepnapokon. Cifraság, tanyai Makart-bokréta, ha föl van akasztva a szobába, s tekintélyt szerző állapot, ha a ráncai közt komoly állásba helyezi magát a gazda." (8:19). A régi subákat selyemfonállal hímezték, de 1914-ben az író már csak hosszú kutatás után talál selyemmel kivarott subát a határban. Említi a fekete bárányból való, talpig érő subát is. A díszes subáknak a tisztaszobában van a helye: a mestergerendáról lóg, az ünneplő ruhák mellett. Érdekes, hogy már 1901-ben fölteszi a kérdést: van-e még új suba a világon? (3:33) A kérdésföltevésben is bennelevő negatív válasszal nem érthetünk egyet. Kétségtelen, hogy a szegedi magyarszűcsmesterség a század elejétől fokozatosan hanyatlott, de új suba még évtizedek múlva, a 20—30-as években is készült és kelendő portéka volt, hiszen főleg a piacozó, vásárokra járó tanyai gazdák nem nélkülözhették. Birkabőrből készült téli viseleti darab a ködmön vagy ködmen. Az éjféli misére igyekvő tanyaiakról írja: „Csurakokban az asszonyok, nagy sipkában és subákban az embeféle, a gyerekek pedig ködmönbe, mert suba nincsen, ami a gyerekre volna tartozandó." (3:406) A ködmönt azonban nemcsak gyerekek hordták téli felsőkabátul, hanem felnőttek is. (6:458) A férfiak hagyományos fejrevalója „a begyűrt, de mégis tornyoshegyüre hagyott báránybőr sipka." (6:458) A férfi felsőruhák közül említi még a szűrt, azzal a megjegyzéssel, hogy 1906ban a Sebőkhegyen nem viseli már csak a kanászgyerek. (4:88) A paraszti lábbeliket illetően arról tudósít, hogy az 1840-es években a nép nem viselt csizmát, hanem nyáron mezítláb járt, rossz időben pedig bocskorban. Az itt használatos csatos bocskort csatos csuszának nevezték. Effélét pusztai pásztorok még Tömörkény idejében is hordtak. (7:405) Fölfigyel az interetnikus kapcsolatokra: „A tanyavilágnak azon a részén, ahol a bácskai bunyevácokkal, rácokkal határos a nép, amazoknak a divata, ízlése jön át a magyar részre. Terjed a bocskorviselet..." (8:272) Másutt: „Az átokházi puszta felé, ahol már a bunyevácokkal érintkeznek, azoktól veszik át a harisnyás és papucsos viseletet." (8:305) Dicséri a régi tehénbőr csizmákat, amik sokáig eltartottak, „az volt felőle a mondás, hogy azt örökölni szokás." (7:405) Régifajta lábbeli a „juhászos orrú csizma". (3:143) Juhászok viselték, más helyről tudjuk, hogy hegyesorrú, egylábas vagy forgatós csizma volt. Följegyzi, sőt rajzon is megörökíti a magyar, német és bolgár 86