A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1966-67. 1. (Szeged, 1968)

Madácsy László: Adalkok Tömörkény István írói portréjához

a 67-es kiegyezés nép — és országvesztő következményeit. Ám, ez az eggyélevés nemcsak a kényszerű három évre, hanem egy egész életre szólt úgy, hogy a teljes valóság ismeretében hirdette a számkivetett és rászedett földnélküli Jánosok szociális igazságát. Az ő realizmusa nem Goncourt-é, ki csak exotikumért fordul az egyszerű nép felé,

4 sem Chamfleury-é, ki a valóság ábrázolásának szolgai hűségében látta a művészet legmagasabb fokát,

5 sem Balzac-é, ki A parasztok című művében való tények leírásával romantikus hősöket teremt (Les Paysans, 1844.). Tömörkény művészete az olvasót azonosítja hősei szenvedésével, s míg Maupassant-nál inkább csodáljuk a művészi ábrázolás tökéletességét, addig megfelejtkezünk megindulni hősei szomorú helyzetén : „Poiret végre megjött, magas volt és görbe, az eke meghajlította termetét, lesoványodott az önkéntes böjtöléstől, csontjai szinte zörögtek, s a bőre kiszáradt, mert a mindennapos tisztálkodásról gyakran megfeledkezett. Felesége követte, kicsi volt és sovány, kimerült gebéhez hasonló, két kezében hozva egy óriási zöld esernyőt."

6 Azaz, Tömörkénynek kevés köze van a XIX. századi olykor l'art pour l'art-os francia realizmushoz, mely objektívnek tetszeleg, de a műben rejtőzködő művész jelenléte megváltoztatja az olvasó perspektíváját.

7 Az viszont igaz, hogy amit Maupassant mond az esztétikai látásmódban jelentkező objektív rokonszenvről, az Tömörkény művészetére szinte maradék nélkül alkalmazható: „Látni: minden ebben van, és az igazságnak megfelelően látni. Ezen azt értem, hogy a saját szemünkkel lássunk és ne a mesterekével. Egy művész eredetisége elsősorban a kicsi dolgokban mutatkozik meg és nem pedig a nagyokban. Mesterművek születtek jelentéktelen részletek, közönséges tárgyak ábrázolásával. Csak a dolgoknak azt a jelentését kell megtalálni, amit még senkisem fedezett fel bennök, s ezt egyéni módon kell tudni kifejezni. Az, aki csodálatot tud kelteni bennem azzal, ahogyan egy kavicsról, egy faágról, egy patkányról, egy öreg székről tud beszélni, már megtalálta a művészet útját, és nemsokára képes lesz nagy témákat is megírni... Csak ezen a módon lehetünk eredetiek."

8 Itt magától felvetődik a realizmus és a módszerbeli eljárások problémája. Ugyanis a realista művészet tulajdonsága — mint ezt Jan Fischer megállapította — az állandóan változó valóságtól függő, ezért a realista módszer céljainak megfelelően alkalmaz különböző stílust, kifejezést módszerbeli eljárást. Balzac Vautrin-jét például, kiben a balzac-i tipizáció koncentrált színeket használ, a naturalista Zola fantazmagorikusnak látta, mert az ő realizmus-koncepciója kizárt minden általánosítást.

9 A Nyugatosok annak idején (kivéve Adyt) — úgy véljük — azért idegenkedtek Tömörkénytől, mert ábrázoló művészete nem illett bele a franciáktól átvett realista— naturalista koncepciójukba. Nem kétséges, Tömörkény realizmusa a nagy orosz realistákéval rokon, elsősorban Turgenye vével. Bár Diószegi András szerint „Tömörkény útja is külön magyar út, s ha különösen fojtott líraiságában benne is van valami Turgenyev ihletéből, mégis nagyon távol esik tőle".

10 Ha Turgenyev művészetét, világnézetét vizsgáljuk azt kell monda4 Journal, 3 décembre 1871. Fasquelle. 5 Bornecque et Cogny, Réalisme et naturalisme, Hachette, 1951. p. 33. 6 La Bête à Maît Belhomme, Contes choisis, p. 222, Albin Michel. 7 R. M. Albérès, Histoire du roman moderne, 1962. A Michel, p. 52. 8 Bornecque et Cogny, i. m. Maupassant: Lettre à Maurice Vaucaire, 1885, p. 121—122. 9 Réalisme et procédés, Europe, n° 429—430, p. 221. 10 Tanulmányok a magyar orosz irodalmi kapcsolatok köréből, Bp. 1961. II. p. 111. 4