A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1966-67. 1. (Szeged, 1968)

Ambrus Béla: A szegedi fehérpénzek

pest ellen vonulás anyagi eszközét biztosítsák. Károlyi kormány töretlenül magáévá teszi eme alapgondolatot és intézkedéseivel „törvényesíti" e kezdeti kísérleteket. Az ellenforradalmi kormány pénzügyi alapjainak megteremtésére irányuló erőfeszítés megértéséhez szükséges ismerni, hogy milyen pénzügyi anarchia uralkodik az országban és méginkább Szeged városában. Somogyi Szilveszter, akkori polgármester, május 23-án feltárja a város anyagi helyzetét. Ismerteti, hogy a városban három, s az országban hatféle pénz forog. A 10 millióra tervezett, város által kibocsátott pénztárjegyek mellet az Osztrák—Magyar Bank fehérhátú 25 és 200 koronása keveredik a Tanácsköztársaság hasonló kiadású címleteivel, s a korábbi kékpénzzel együtt ömlik kifelé a városból, a környéken történő élelmiszervásárlásokért. A városi bankok fizetésképtelenné válnak az országos pénzforgalomtól való elszigetelődés miatt. Ma már kevéssé ismeretes a kétféle fehérpénz közötti különbség. Az OMB 1918. okt. 27. keltezésű és 30-án forgalomba hozott 25 és 200 koronás címletű, Bécsben nyomott bankjegyek hátlapja a gyors nyomás miatt hullámos (Raster) vonalazású. E bankjegyek nem voltak azonos értékűek a Tanácsköztársaság által kiadott — kezdetben hullámos vonalazású, majd teljesen fehér, ún. símahátú — bankjegyeivel. Mi volt az oka ennek az értékkülönbségnek, amely annyi meddő intézkedésnek, politikai fegyvernek volt csírája? Mindkét kiadásnak keletkezése körülményeiben leljük magyarázatát. Az OMB kiadásúaknak volt fedezete s ez a külföld által elfogadott valutapénzként szerepelt. Az utóbbi, a Tanácsköztársaság kiadású, az OMB engedélye nélkül nyomott ugyanazon címleteknek nem volt fedezete, s a nemzetközi jegyzés nem tartotta nyilván. A külföldi követeléseket ezzel nem fizethette s csupán célforgalomra korlátozódott. E fedezet nélküli, símahátú papírpénz vásárlóértéke rohamosan csökkent és ez az emisszió váltotta ki a népies „fehérpénz" jelzőt. Mivel a lakosság be nem avatott többsége képtelen volt különbséget tenni a fedezett és fedezetlen bankjegyek között, mindekettőt fehérpénznek látta s a számtalan rendelet ellenére is óvakodott az elfogadásától. Hiába nyúl a Tanácsköztársaság a végső eszközhöz, amikor június 5-én kiadott intézkedésével elrendeli az összes bankjegyek bevonását. A rendelet szerint az OMB 50, 100, 1000 és 10 000 koronás címletei június 30-án, a 10 és 20 koronások július 31-én, és az 1,2, 25 és 200 koronások megkülönböztetés nélkül dec. 31-ig elvesztik fizető eszköz jellegüket. Mindezeket kicserélni kívánják a postatakarékpénztári kiadásúakra. Az infláció megindulását képtelenek megállítani. A fizetőeszközül használt pénzek sorozatát zárja az igért 1919. május 15-i keltezésű 5, 10, 20 koronás ún. postapénz, amelyet ugyan szívesebben fogadnak el, de kis mennyisége miatt elégtelen a szükséglet kielégítésére. E hat féle pénznek más-más a vásárlóértéke. A pénzjegyek forgalmában érvényesül a Gresham-féle törvény, hogy a rossz pénz kiszorítja a jót a forgalomból. A közszükségleti javak ellenértékét mindenki kék pénzben követeli. Az államháztartás belföldi forgalomra szánt csupán fedezetnélküli fehérpénzzel fizet. A kékpénzt elrejtik. Ez annyira felkavarja a gazdasági életet, hogy megbénítja a kereskedelmet. A fővárosban és egyes vidéki centrumokban még lehet hatalmi szankciókkal elfogadtatni a fehérpénzt, de vidéken s a falvakban megtagadják az elfogadását. Cserekereskedelem alakul ki. Szeged, bár nagyváros, ellentétben a többi vidéki várossal, sajátos gazdasági blokád gyűrűjébe kerül. A néhány napos tanácsköztérsasági intézkedés után az antant által odairányított francia megszállás miatt pénzügyileg elszigetelődik. Az OMB szegedi fiókja elszakad bécsi székhelyétől. Kapcsolatait csak a francia megszálló "csapat parancsnokságának és a Bánátot megszálló szerbek engedélyével szórványosan bonyolíthatja le. Értékküldeményeket csak a franciákon keresztül to244