A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1966-67. 1. (Szeged, 1968)

Szabó Ferenc: Könyvterjesztés és könyvkereskedelem Szegeden 1835-ben

A lista tanúsága szerint a tankönyvek túlnyomórészt 150 példányban (Propo­sitiones ex Algebra, Állítások a Magyar Nyelv tudományából, Propositiones ex História Universalis, Propositiones ex Metaphysica applicata stb.), néhány esetben csak 125 példányban, egy alkalommal pedig 300 példányban készültek ebben az esztendőben. (Ez utóbbi : Veriverbia duodecim, quae collegit et edidit Josef Rátz etc.) A korabeli szokás és kialakult gyakorlat szerint minden nagyobb és erőteljesebb gimnázium külön tankönyvet használt. A Grün-nyomda termékeinek mennyiségét így a helybeli tanulólétszámból adódó kereslet szabta meg. (A csanádi egyházmegyei sematizmus ugyanakkor 400 példányban került kinyomtatásra.) A nagy népszerű­ségnek örvendő vásári ponyvák egyenkénti példányszáma legalább 150, nemegyszer azonban többszöri utánnyomással 450, ritka esetben 600 is lehetett egy év alatt. (1834-ben pl. 450 példányban készült a Grün-műhelyben a „Dómi, az amerikai majom", 600-ban a „Fölkelt magyar nemesek".) Az 1804 óta évenként kiadott Grün-féle kalendárium a listában nem szerepel ugyan, Nóvák László szerint azonban elérte a negyven-ötvenezres példányszámot is, 4 s a vásári árusok útján a nyomda közvetlenül terjesztette. A jegyzék alapján hozzávetőleges képünk lehet a szegedi könyvfogyasztásról. A más városokból Szegedre hozott könyvmennyiséget sajnos, még felbecsülni sem lehet. A szegedi könyvterjesztésben az 1830-as évek közepe hozott minőségi változást. 1835 január első napjaiban kérelem érkezett a városi tanácshoz Vimmer Sebestyén és Lengenfelder Mihály helybeli fűszerkereskedőktől, akik ellen korábban engedély nélküli könyvterjesztés és közvetítés miatt vizsgálat indult. A beadványból kiderül : A két kereskedő — a keresletet jó érzékkel felismerve — már két esztendeje fog­lalkozott azzal, hogy előjegyzés, aláírási ív körözése vagy címszerinti kérés alapján megrendeléseket vett fel olyan könyvekre, amelyeket csak Pesten vagy Bécsben lehetett beszerezni. A megrendelt könyveket a Szegedre szállított boltbeli „portékák­kal" együtt hozták a városba, s az előjegyzők „a szokott kereskedői provisio és költség megtérítése mellett" átvették. 5 Vimmer és Lengenfelder gyakorlatilag tehát egyszerű közvetítésre vállalkoztak, külön készletet nem tartottak. Említett beadvá­nyukban nem is kérnek többet e bevált megoldás további engedélyezésénél. A kére­lemhez csatolt, támogató nyilatkozat 6 34 szegedi értelmiségi és városi vezetőember, tekintélyes polgár aláírásait tartalmazza. (17 a városi tanács tisztviselője vagy „vá­lasztott polgár", 5 ügyvéd, 3 katonatiszt, 2 pap, 2 tanító, 1 orvos, 1 gyógyszerész.) Az első beadványt hamarosan újabb kérelemmel toldotta meg a két kereskedő. Ebben „Nemes Városunk tsinosodását s művelő díszét elő mozdítani" igyekezvén, arra is hivatkoznak, hogy nemcsak Szegeden, de a környező megyékben sincs könyves­bolt, s engedélyt kérnek állandó és „rendes könyv kereskedés'" megnyitására, annak „a Közönségre való nagy haszna minden kételkedést kizárván". A várostól a hely­tartótanácshoz küldött, ezzel kapcsolatos felterjesztés elmondja, hogy Szegeden két könyvkötő dolgozik, ők árulják az iskolai könyveket is, rajtuk kívül Vimmer és Lengenfelder foglalkozik könyvterjesztéssel. Ezt az állapotot nem tartván meg­felelőnek, a városi tanács 1835. március 5-én javasolta: „a nem tiltott és tudományos, avagy köz ösméreteket nevelő munkáknak árul hatásokra" adja meg az engedélyt 4 Nóvák László: A nyomdászat története V. Budapest, 1928. 74. Nem hallgathatjuk el, hogy ezt a számot rendkívül túlzottnak tartjuk. 5 Wimmer és Lengenfelder könyvesboltnyitási törekvéseiről azonos források alapján a korábbi kutatásban Inczefi Géza is megemlékezik: Szeged műveltségének régi nyomai. Tiszatáj, 1955. 66—67. Közleményünkben arra törekszünk, hogy az ő adatait bővítsük. A nála közölt fontos szövegeket nem közöljük újra. 6 SZÁL Tan. ir. 701/1835. Legfontosabb részeit eredeti szöveggel lásd Inczefi Géza i. m. 67. 238

Next

/
Oldalképek
Tartalom