A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1966-67. 1. (Szeged, 1968)

Merényi László: Háborúellenes és demokratikus mozgalmak Csongrád és Csanád megyékben 1912–1913 folyamán

Szuronyok és kardlapok sokaságával nem lehetett szembeszállniuk. A párt vezetői azonban találékonyak voltak. Espersit János lakására mentek mintegy negyvenen. Itt először a hatósági terror ellen tiltakozó határozatot hoztak. Utána pedig elfogadták a köztársasági párt programját. Sajnos a hatóság ébersége itt is megzavarta őket. Espersit lakásába 32 rendőr és csendőr tört be. Fellépésük olyan durva volt, hogy az egyik köztársasági vezető: Purjesz Mór makói újságíró a szuronytól megsebesült.

124 A republikánusok közül hatot: Nagy Györgyöt, Espersitet, Kalmárt, Ormost, Kolonicsot, és Szabó Imrét letartóztatták, de később szabadlábra helyezték őket.

125 Közben a hatósági terror közismertté vált a városban. Makó lakossága felháborodással fogadta ennek hírét. Aznap, 14-én spontán tüntetés indult. „Le az önkénnyel! Éljen a köztársaság!" — kiáltották a felvonulók. A rendőrség épülete elé érve a tömeg már négyezer főt számlált. A megijedt kapitányság két század gyalogos és mintegy 50 lovas csendőrt vetett harcba ellenük. Kardlap és golyó segítségével oszlatták fel a tömeget. Közben sok sebesülés történt és a helyszínen sokakat letartóztattak.

126 Aznap délután és másnap Makón valóságos ostromállapot uralkodott. Fegyveres járőrök cirkáltak a város különböző helyein, feloszlatva minden csoportosulást.

127 Olyan nyomott hangulat uralkodott itt napokig, mintha ellenség szállta volna meg Makót. Az úri rend állama itt április 14-én felrúgta a törvényesség látszatát és megmutatta igazi arcát. A makói terror országos felháborodást keltett. Április 14. után egy héten keresztül ez a város került az érdeklődés középpontjába. Makó jelképe lett a Tisza-féle erőszaknak. „A monarchikus elv szuronyokon nyugszik Magyarországon"

128 — állapította meg joggal a Népszava. Másik alkalommal a lap ezt írta a makói terrorról: „Ez az eljárás határozottan arra az üldözésre emlékeztet bennünket, amelynek során pártunk vezetőségi tagjait... ítélték el és toloncolták ki Budapestről."

129 „Az önkényt mindnyájan határozottan elítéljük"

130 — így vélekedett a függetlenségi párt fővárosi sajtója. A polgári radikálisok vezetője: Jászi Oszkár április 20-án írt cikket „Magyar republikánusok" címmel, melyben ő is elítélte a Makón alkalmazott hatósági terrort

131 írásában azonban kifejezte, hogy a köztársaság jelszavát az adott időpontban nem helyesli. Az ország demokratikus átalakulását fontosabbnak és sürgősebbnek vélte, mint az államforma megváltoztatását. („Jászi ... a célt összetéveszti az eszközzel"

132 — válaszoltak erre a republikánusok. A vitában egyiknek sem volt teljesen igaza, mert a kettőt: a demokratikus társadalmi haladást és a köztársasági államformát egymástól elkülöníteni nem lehetett.) Maga Ady Endre is tisztelettel tekintett az önkény által sújtott köztársaságiakra. „Csillagos vén csatalovak" című versében írja: „...Még akkor nem volt hősi bajnok Se Ferencváros, se Makó."

133 Csongrád és Csanád haladó közvéleménye is elítélte a makói kongresszus elleni erőszakot. „Semmivel sem igazolható, gyalázatos önkény volt ez."

134 „Elítéljük 124 Bónis i. m. 60. 1. 125 Magyar Köztársaság 1913. április 14. 4. 1. (Ez az szám néhánv napos késéssel jelent meg.) 126 Magyar Közt. 1913. április 14. 5. 1. 127 Népszava 1913. április 15—16. 128 Népszava 1913. április 15. 129 Népszava 1913. április 16. 330 Magyarország 1913. április 16. 131 Világ 1913. április 20. 132 Magyar Közt. 1913. május 14. 22—24. 1. 133 Ady Endre: Összes versei. Bp. 1950. Franklin 453. 1. 134 Makói Független Újság 1913. áptilis 15. 231