A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1966-67. 1. (Szeged, 1968)

Szelesi Zoltán: Szegedi képzőművészek a munkásmozgalomban

SZEGEDI KÉPZŐMŰVÉSZEK A MUNKÁSMOZGALOMBAN* Már a század elején több olyan haladó gondolkodású szegedi képzőművészt találunk, akik nem értettek egyet koruk ellentmondásos társadalmi rendszerével és a meglevő állapotokkal szemben elégedetlenséget éreztek. Közülük a Szegedi Munkás Szabadiskolában tanító Szőri József (1878—1914) festőművészt említjük meg, aki a radikálisok soraiban aktívan tevékenykedett. Jelentősen azonban a filozofikus elméjű Károlyi Lajos (1877—1927)

1 emelkedik ki, aki mint tolsztojánus, az utópista szocialistáknak ahhoz a csoportjához tartozott, akik mesterükkel azt vallották, hogy az igazi társadalmi megújhodást csak az egyén erkölcsi és vallási meg javulásával lehet elérni.

2 Károlyi éppen úgy mint kül- és belföldi utópista társai, — az 1919-es Tanácsköztársaság előtti elszigeteltségénél fogva — nem értette meg, hogy a proletariátusban nem elegendő a kizsákmányolt tömegeket látni s velük érezni; hanem fel kell bennük fedezni Marx és Engels tanítása szerint azt a nagy társadalom alakító erőt, amely kizárólag egyedül képes arra, hogy harcával kivívja a nép valódi uralmát jelentő szocializmust. Az etikailag magas fokon álló, köztiszteletnek örvendő Károlyi, bár nem volt marxista, de mégsem bizonyult rossz tanítónak, mert a szocializmus gondolatát — többek között — általa ismerte meg egy fiatal helyi ügyvédjelölt, Czibula Antal, aki később, a Tanácsköztársaság idején, a szegedi direktórium elnöke lett.

3 Az itteni festőkkel és szobrászokkal szoros kapcsolatot tartó, műpártoló Czibula egy könyvében külön fejezetet szentel, a társadalomfejlődési kérdésekkel foglalkozó Károlyinak.

4 Aki Szeged festő-poétájának, Károlyi Lajosnak lírai gyöngédségű művészetét vizsgálja, tapasztalhatja: itt egy olyan mesterről van szó, akinek alkotásaiban nincs dráma és szenvedély, mint Tornyainál vagy Kosztánál, de nincs fiatalos paraszti derű sem, mint Nyilasynál. Nála, nehezen szerzett emberi boldogság, kiegyensúlyozott lelkiharmónia található. Képeiben a nagybányai iskola tanulságai, a „finom naturalizmus" formájában nyilvánulnak meg. Piktúrájának fejlődését, a valóság tanulmányozása és a látványban való érzelmi elmélyülés vitte előre. Károlyi — mint Nagy Balogh János — rendkívül sok önarcképet festett. Ezekről egy aszketikus arcú * Kivonat a szerző Szeged képzőművészetéről készülő terjedelmesebb írásából. (A szerk.) 1 A feltüntetett irodalom a dolgozat tárgykörének megfelelően, nem általános jellegű, hanem szegedi vonatkozású. Károlvi Lajosra vonatkozó részletes irodalmat lásd: Szelesi Zoltán: Károlyi Lajos. — A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 1958—1959. Szeged, 1959. 143—189. 2 Kézai Simon : Károlyi Lajos szegedi festő látogatása Tolsztojnál. Szegedi Híradó (továbbiakban: SzH) 1909. szept. 26.; Kézai Simon: Szegedi festő Tolsztojnál. Dél-Magyarország (továbbiakban: Dm) 1910. nov. 17.; Károlyi Lajos: Tolstoj. Dm 1910. dec. 25. 3 Csongor Győző: A forradalmak szegedi szemtanúi (Visszaemlékezések 1918—19-re). Szeged, 1959. 16. 4 Czibula Antal : A nagy diktátor. Szeged, 1928. 169—199. 173