A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1966-67. 1. (Szeged, 1968)
Tóth Ferenc: A makói talicska
A makói talicska Városunk környékén a ládás típus terjedt el, mivel az eredeti funkciónak (vízho r dás a Marosról, piacra járás stb.), ez felelt meg a legjobban. A talicska-láda — más magyar talicskaféleségekhez viszonyítva — igen hosszú (70 cm.), az oldalai enyhén, végei erőteljesebben kifelé dőlnek, szarvánál széles, a kerék felé keskenyedő a dereka. A végdeszkákat korábban csappal erősítették be, ez volt a „csapos tajicska" ma szegezik és különböző vasalással erősítik meg. A talicska legfontosabb része a kerék. Ez agyból vagy kerékfejből, küllőből, talpból, ráfból, tengőből és agykarikából áll. A vékony ráfot abrincsnak hívják. A tengelyt a talicskakészítők sokszor csapnak, Szegeden csíbának mondják. A makói talicskakerék 4 talpból tevődik össze, és egy-egy talpba két-két küllő van beeresztve. Vannak olyan típusú kerekek is, amelyeknek talpuk nincs, csak ráfjuk. Ilyenkor erős ráfra van szükség, ami egy-egy csavarral van felerősítve a küllőkhöz. Az ilyen kereket csillagos vagy ráfos keréknek mondják. Az agyon van még négy agykarika, ezek közül kettő a küllők tövén, ez a tűkarika, és az agy két szélén, ez a vég- vagy szélöskarika. A makói talicska fogóját szarvnak nevezik, amelynek a folytatása a tajicskaódal. Az eső- és a háccsó vég zárja le a talicskaláda két végét. Az oldalak és a végek alsó részére van szegezve a talicska feneke vagy ajja. Ezt tartja a fenéktartó (léc) és a fenékfölkötő vaspánt. Apáca — másnéven köröszvas, bekötővas — szorítja össze a talicskaoldalt a végeknél. Nélküle nagyon nyagda a talicska. Az oldal elülső részén van a jukaskarika, ebben forog a tengely. A végeken lehet még két-két kampó vagy horog, nagyobb csomag fölkötésekor ebbe akasztják a kötelet. A talicska végeit erősíti a végirevaló lemez és a támaszvas. Az utóbbit azért alkalmazzák az első végnél, hogy az a tehertől nehogy eltörjön. A talicska végeit az oldalakhoz kötő lemezt végiékötőnek, a szarvain levőt ódalplatninak és az oldalak felső élén tetejirevalónak hívják. A lábat csavar és vaslemez (sliszni) erősíti a talicskaoldalhoz. Teherhordó eszközünk legáltalánosabb elnevezése a makói nép ajkán tajicska. Csak ritkán hívják készítőjéről majsaji tajicskának, gúnyosan majsaji fijákemek, majsaji kocsinak vagy majsaji autónak. Eléggé általános a pijacbojáró- vagy pijacos tajicska elnevezés (7. ábra). Mondják még monyét- vagy mönyétderekú tajicskának is, mert „hosszú, mint a monyét". Megkülönböztetéskor ládástajicska a neve. A szomszédos községekben makai tajicskának, gúnyolódásból nyöszörgős tajicskának hívják, mert nyiszorog, nyihog, sikorog. Különösen afatengős időben volt sok nyiszorgós talicska. Ismeretes az a tréfás válasz, amit arra a kérdésre szoktak adni: Felétők hogy híjják a talicskát? Válasz: Mi nem híjjuk, hanem tojjuk. Valóban, a makói nép a talicskát csak akkor húzza, ha olyan nagy teher van felpakolva rá pl. csutkaszár, szalma, amelytől nem látja az utat. Az üres talicskát különösen a fiatalok nem leeresztett karral tolják, hanem a talicskaszarvát behajlított karjukra akasztják, kezüket pedig a talicskaoldal felső élére fektetik. Minden házban megvan a talicska állandó helye. Hol az istállóban, színben, hol a kotárka vagy hombár alatt tartják. Lehetőleg száraz helyen tartják, mert ha eső nem éri, hosszabb ideig eltart. A tolást megkönnyíti a nyakló. Ezt a vállra úgy helyezik, hogy egyik fele előre, a másik hátra essen. Megszokás szerint egyesek jobb, mások bal vállon hordják. Anyaga bőr vagy gurtni. Az utóbbit kötelesnél veszik, az előbbit kiöregedett lószerszámból ki-ki maga készíti, ritkán szíjgyártótól rendelik. A nyakló végére erős zsinórt vagy szíjat erősítenek, s ezt akasztják a talicskaszarvára. Hogy a nyakló végéről a zsineg ki ne szakadjon, a gurtnit vagy a szíjat visszahajlítva levarrják, és 126
