A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1966-67. 1. (Szeged, 1968)

Madácsy László: Adalkok Tömörkény István írói portréjához

hol vannak a lovak, hol vannak az emberek, akik kalapot szoktak eló'tte emelni szép tiszta és kedves hajnalokon?"

26 A változó társadalmi valóság, íme, így tükröződik szubjektív világképként az író természetlátásában. Az igaz révén találja meg a szép ábrázolásának titkát egy nép tragédiájának adott történelmi pillanatában. Minden emberi fájdalom leírásánál súlyosabb ez az alföldi tavaszi kép, amely csak sejteti, de annál hatásosabban érezteti a szegényparaszt tragédiáját, s vele a népek tragédiáját. Tömörkény alkotó aktivitása a művészet ama szociális funkcióját tölti be, amely hivatva van a társadalmi tudat horizontjait mélységben és magasságban kiterjeszteni. Tömörkény életművében a nyárévszak ábrázolása feltűnően ritka. Egész életművében alig találunk néhányat. (A tanya végben, 1896, Gyalog, 1906; Nyári gondolatok, 1908, Nyári kép 1916-ból.) Annál inkább kedveli az őszi és a téli tájkép leírását. Sietünk megállapítani, hogy Tömörkényt őszi képeiben sem a klasszikus, sem a romantikus ősz-szemlélet nem ihlette. A kétkezi munkások életében az ősz nem hozza a boldog beérés évszakát. A látástul-vakulásig való munka nem termetté meg a maga gyümölcsét. Nincs min vigadni, hanem inkább félnivaló van a rettentő kietlenségű esős, sáros, ködös éjszakákban, amelyekben mégcsak az ossiani hősök árnyai sem bolyonganak; de helyettük ott settenkednek a házásók és a tolvajok. A hulló falevél nem a halálra, nem az elmúlásra, hanem a közelgő télre emlékeztet, amikor a földbe meg a vízbe befagy a kenyér is. Tömörkény mindent észrevesz a szeged-környéki őszben, ami ugyan jelentéktelennek tetsző, de annál jobban jellemző: „Néhány fehér pille még mozog a fák fölött, ha napos az idő, különben már azoknak is letelik az életük. "

26/a „A szobában néhány öreg légy röpdös, de menésük és szállásuk lassú, nem mérgesek, inkább oly betegformának látszanak, és leperegnek a cserépbeli csodafa leveléről, ha véletlenül rászállnak."

27 És így tovább sorolhatnám az apró és annyira kifejező részleteket, amelyek mind a természetben élő ember őszi hangulatát tükrözik. Vannak aztán olyan őszi képei is, amelyek a cselekménynek lesznek aktív miliői. „Bíborfényben ment le már két este az őszi nap, szél van ennél-fogva a pusztaszélen. Hűvös éjszakai szél, amely a nagy térségeken hol ide, hol oda rohan. A sötét égen szakadozott, rongyos fekete föllegek kergetik egymást, olykor előbukkan mögülök az új hold vékony, aranysárga szarva. Itt-ott foltokat világít meg az őszi avaron, a fénye hideg, mint ahogy hideg ez az egész őszi éjszaka. Ha meg elbújik, sötét minden: ilyen esőre álló, őszi, szeles éjszakán a puszta nem szép, inkább félelmetes és szomorú. Élő teremtés bogáron, ürgén és vakondokon kívül alig van rajta. Füve lelegelt; néhol csomósán áll a bogáncs, meg a kutyatej, amiket a jószág elkerült, még kint nyaralt. Ha a holdszarv előbújik, a bogáncsok mozgó, homályos szigetekformán látszanak, amint hajbókolnak a szél előtt. Mikor meg a hold elunja, hogy szétnézzen ezen a sivár tájon, hirtelen az egész föld olyannak tetszik, mintha nagy fekete töltések állnának az útban, előttük pedig a mély kubikgödrök. Még néhány lépés, s beléjük zuhanhat az ember... Nyikorog láncán, vasakasztóján a kútgém rúdja, csattog a padlásajtó, ha éppen nyitva feledték, vagy a kallantyút leverte róla a szél. A fák nem susognak, hanem zörögnek, ahogy az ágak verődnek egymáshoz... Tolvajoknak való idő ez. A lókötők éjszakája..."

28 26 Nap és a Föld, Tömörkény István, A kraszniki csata, Bp. 1960. p. 112. 26/a Hűvösödik, Újbor idején, Bp. 1958. p. 112. 27 Délután, Ibid, p. 125. 28 Házásás közben, Ibid, p. 122. 10