A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1964-65. 2. (Szeged, 1966)
Lipták Pál: A régészet és a paleoantropológia kölcsönviszonya
feladatának Koordináló Bizottsága. Az a különös helyzet áll ugyanis fenn, — ami biztosan nem ismeretes kellőképpen — hogy a távlati tervben az antropológia csak a 71. főfeladatban kap bizonyos helyet, míg pl. a biológiai vonalon sehol sem gondoltak az antropológia valamelyik főfeladatban való képviseletére. Véleményem szerint az a körülmény, hogy a tágabb értelemben vett antropológia tudományrendszeréről is teljesen indokoltan beszélhetünk, mintegy magával hozza azt a nagyon is természetes óhajt, hogy a régészek és a néprajztudomány képviselői is viseljék szívükön ennek a sajátos határtudományi disciplinának fejlesztését. Az inkább biológiai irányú antropológia (humánbiológia) fejlesztéséről a MTA Biológiai Osztálya amúgy is gondoskodik. Szükségesnek látszik itt felvetni azt a javaslatot, elsősorban azok felé, akik a paleoantropológia eredményeinek történeti forrásértékét elismerik, vagy felismerték, hogy ennek a sajátos tudományágnak érdekében, amely szilárdan áll ugyan a biológia talaján, de eredményeivel a régészetet is előreviszi, a megfelelő helyeken hallassák szavukat, sőt tettekben is álljanak melléje. —A kevésbé járatos fiatalabb régészek számára talán mondjuk meg, hogy a magyarországi történeti embertani kutatások világviszonylatban is az élvonalban haladnak, amelyről a külföldi folyóiratok referátumai tanúskodnak. Az őszinteség jegyében meg kell mondani, hogy vannak aránylag gyorsan dolgozó régészek, de ennek az ellenkezőjére is van példa. Ugyanez mondható el a kis számú paleoantropológus gárdáról. Nagyon sok munka a mai napig nem jelenthehetett meg (ezt most főleg szegedi viszonylatban értem), mert a régészpartner elmaradt az antropológiai feldolgozás ütemétől. — Minthogy a fenti kérdésekkel összefügg, idézem a Magyar Tudomány 1963. 6-7. számában (454—457.0.) Castiglione László beszámolóját: „A koordináló munka tapasztalatai a néprajz-, művészettörténet- és régészettudomány területén". Különös fontosságú a mi problémánk szempontjából három mondata, amelyekhez azonban bizonyos kritikai megjegyzéseket is kell fűznünk. A 457. oldalon találjuk a következőket: ,,A koordináló tevékenység valamit javíthat tehát a helyzeten (ezalatt éppen a régész-antropológus kölcsönyviszony értendő, L. P.), de azt teljesen megoldani csak akkor lehet, ha a fontosabb régészeti intézmények maguk is rendelkeznek majd antropológusokkal. Ehhez azonban az szükséges, hogy az egyetemek az eddiginél jóval több antropológust képezzenek ki, a régészeti intézmények pedig megfelelő státushelyeket kapjanak az: újonnan kiképzett szakemberek megfelelő elhelyezésére" 5 . Az idézett mondat valóban olyan helyes elképzelést fejez ki, amelyet magam is négy évi szegedi munkálkodásom alatt igyekeztem szem előtt tartani. Talán még nagyobb hangsúlyt kellene adni annak, hogy a régészeti intézmények megfelelő státushelyeket kapjanak. Feltétlenül meg kellene szervezni, hogy mikor mennyi antropológust (gondolom elsősorban paleoantropológust) kívánnak a közeljövőben, és milyen ütemezésben elhelyezni muzeológiai vagy régészeti kutató vonalon. E kérdéshez hozzá szeretném fűzni, hogy ilyen státus egyik vidéki múzeumban sem volt 1964-ben, jóllehet elég sok helyen érdeklődtem. Ezek után folytatom az idézetet: „További feltétele az antropológia és az archeológia— de nem kevésbé az antropológia és az etnológia — komplex együttműködésének, hogy a történeti antropológia nemcsak az intézményekben, hanem az Akadémián is jellegének megfelelő komplex szervezeti formát kapjon, amelyben kellően érvényesíthetők az eddig egyoldalúan biológiai (kiemelés L. P.) szempontok mellett 5 Castiglione L.: A koordináló munka tapasztalatai a néprajz-, művészettörténet- és régészettudomány területén. Magyar Tudomány, 1963. 6—7 sz. 454—457. 124
