A MÓra Ferenc Muzeum Evkönyve 1964-65. 1. (Szeged, 1966)
Banner János: Reizner János és a szegedi múzeum
názium tanári karának idegenből idejött tagjai voltak 5 , de mégsem mondtam volna el, ha már előttem nem írta volna le más is. Móra Ferenc, aki sohase félt az igazság kimondásától, négy évvel azután, hogy a város szolgálatába került, le merte írni: ,,...ebben az ősrégi magyar polgárvárosban, hosszú évszázadok alatt egyetlen országos nagyság született: Dugonics. A Klio nevezetű öreg hölgy ismert arany betűivel ezen kívül egy szegedi nevet sem jegyzett márványtáblájára. ,,(i Nem kívánunk mindazokkal foglalkozni, akiket Móra a ,,Régi szegediek" közt említ, de ha már Dugonicsról szó volt — akinek a neve alatt hosszú vajúdás után olyan társaság alakult (1892), amely több, mint fél évszázad viharait kiállta — ne feledkezzünk meg egykori tanítványáról, élete végén magaformálta hű barátjáról sem. 7 „Itt van például Vedres István — írja Móra — a múlt század elejének híres szegedi földmérője, aki elsőnek írt könyvet a Duna—Tisza-csatornáról. Lángelme volt és annyi nyoma se maradt, mint egy faggyúgyertya hamujának." 8 Az ő munkássága nem írta a történelmet, de csinálta vagy álmodta úgy, ahogy részben máig sem valósult meg. Történelemmel, magyar nyelven írt történelemmel Spányik G/icér tanár munkáiban találkozunk legelőször, aki szegedi tanár korában, 1832-ben Pesten adta ki „Magyarország rövid históriája" című, még váci tanár korában megkezdett munkáját, amely — a magyar és latin nyelvű irodalom mezsgyéjén — előbb természetesen latin nyelven is megjelent. 9 Nem a Tisza-parti város múltja ihlette ugyan, mint a könyv címéből is látszik, de kétségtelenül ő itt az úttörő a magyar nyelvű történetírás terén. Az elnyomatás idején, 1853-ban kerül Szegedre Csap/ár Benedek. Két évtizedet el nem érő itteni működésének idején ő teszi meg az első komoly lépéseket a város bármilyen kisigényű, de tudományos életének megindítására. О az első, aki jóval idekerülése előtt Ipolyi Arnold ösztönzésére néprajzzal is foglalkozott és a Csallóközben végzett gyűjtésének eredményeit közzé is tette. Sajnos, Szegeden ilyen irányú munkásságot nem folytatott s így a szegedi népszokások felgyűjtése még soká váratott magára. Annál jelentősebb lépést tett a helytörténeti kutatás irányában. „Már 1854től hangoztatja, hogy Szeged múltjának és jelenének — amelyben a néprajz is bizonyára helyett kapott volna — feltárását, történetének megírását csak munkaközösséggel lehet elérni. Felveti a szegedi „történelmi társulat" megalakításának tervét 10 . Sajnos ez nem valósult meg, de hogy ő maga folytatott ilyen irányú kutatásokat, azt egyház- és iskoláztatástörténeti közleményei bizonyítják. Csaknem érthetetlen, hogy egy ilyen általános érdeklődésű, nagy műveltségű tudós nem látta elérkezettnek az időt, hogy a hatvanas években Rómer Flóris által megindított régészeti mozgalmakban részt vegyen. Talán a történelmi társulat — rajta kívül álló okokból bekövetkezett — kudarca kényszerítette e téren passzivitásba. 5 Közülük került ki az eisö Szegeden dolgozó tudós akadémikus is: Horváth Cirill, aki egyik adat szerint 1836. szeptember 10-én, másik szerint, 1834 november 15-én lett az Akadémia rendes tagja. (Balanyi Gy, Magyar Piaristák a XIX—XX. században. Budapest, 1942. 82, ill. 462.) Rendházukban már 1814-ben, gimnáziumukban ugyancsak a század eleje óta volt éremgyűjtemény is. (Magyar Minerva 5 (1912—13), Budapest 1915. 583.). Ebből soha sem lett régiségtár, mint a hódmezővásárhelyi ref. gimnáziumban, ahol már 1858-ban — Rómer győri múzeumával egyidőben — érem- és régiségtárat alapítottak. (Uo. 269.). 6 Móra Ferenc, i. m. I. 106. 7 A Dugonics Társaság ötven éve. 236—237. 8 Móra F., i. m. 49. 9 Balanyi Gy., i. m. 47. 10 U. o. 170 és 176. 4
