A MÓra Ferenc Muzeum Evkönyve 1964-65. 1. (Szeged, 1966)
Kresz Mária: Maksa Mihály tálas
Maksa sok köcsögöt csinált, békési kereskedőjének „egész kemencévé!". A köcsögök mind mázasak voltak, emlékezik Júlia, fehérek, meg sárgák, ,,piros" és zöld csíkkal, meg fekete ,,moha kendővel" 1 benyomkodottak. Padlásán maradt egy köcsög: fehér alapon szélesen lefolyatott zöld csíkok vannak rajta, valamint „moha kendővel" nyomkodott sötét csíkok (39. sz.). Békési kereskedője kancsót is rendelt, literest, meg másfél literest. ,,Abból sokat rendeltek, inert nagyon szép fényes volt mindig, nagyon szerették, jól sikerült. Öblös volt, a szája úgy be volt nyomva." A kancsó színe lehetett ,,csupa zöld" vagy ..csupa fekete", „változatos színű, elegyes". ,,Mohával is benyomogatva, csíkot tett rá, meg pöttyöt, hosszára pöttyöt'". A Néprajzi Múzeumban az egyik félig vörös, félig fekete pöttyös kancsó kétségtelenül az ő munkája (38. sz. VI!!. t. 3.) A mihókformát Judit idejében nem csinálta. Kantát, korsót nem égetett. „A kantával sok baj van. sok helyet elfoglalt (a kemencében). Nem szerette azt csinálni, csak ha muszáj volt, parancsolták, könyörögtek neki." Korsót is csak akkor csinált, ha rendelték, leginkább rokonoknak. ..A korsónak perselye is van, avval több baj is van, jobban megfizetik." A kantára „nem igen tett cifraságot 1 ', de mind a kantát, mind a korsót mázasán égette sárga, fekete, esetleg fehér színben. „Nem csinált az én apám mázatlant, nem is szerette", mondja Júlia. Edénye „mindig nagyon szép mázas volt, nem sajnálta szegény apám se a tüzet, se a mázat. Azért vitte 30 esztendeig". (Talán célzás ólombetegségre 0 ) Mikor Júlia férjhez ment és szükség volt korsóra, nem apjától kapott, hanem Maksa János adott neki egy mázas korsót, mázatlan vászonkorsót pedig az egyik szomszédos mester. Legénykorában mázatlan „spárgaborítót'" Mihály is csinált, kertészségek számára százával. Egy 1880 április 10-re datált mintadarabot a padlásra eltett (96. sz.), A csak rendelésre készült edények közül első helyen a fedeles bödönt említjük, mert ez még közel áll a konyhai használatra szánt folyóedényekhez. A fennmaradt bödönök közül egyet békéscsabai kereskedőjének és feleségének adott (talán házassági ajándékként): „Vejgerí Józsi-é és Volf Julianná-é" felirattal (49. sz. VIII. t. 1.). Egy másik bödönt a szomszéd asszonynak, „Kasza Örzsébet"-nek készített (40. sz.) egyet „Dopsa Julianná"-nak (41. sz.), a negyediket Julianna leányának abban az évben, amikor férjhez ment (42. sz.). Tudunk olyan zöld bödönről, amelyre anya és leánya nevét karcolta, a kisleány születése évében (44. sz.). Két locsoló maradt fenn. a száját átívelő füllel. Mindkettő ajándékba készült, mégpedig a fent említett Dopsa Juliannának (52. sz.) és Maksa Juliannának (51. sz. IX. t. 3.), de nem egy időben adta a bödönnel, hanem egy másik évben. Mindkettő félig sárga, félig fekete, fehér pöttyökkel. Homokkal,,locsolták" vele a ház földjét. Dohánytartói különböző alakúak. Egy hordóformájú a családnál van, födője elveszett (46. sz.). Dohánytartónak mondják bár nem azt tartottak benne, Maksa Mihály nem is „élt" a dohánnyal. Egy másik dohánytartónak csak a födője maradt meg, kutya alakú fogóval (47. sz.). Ember alakú dohánytartót is formált derékig ábrázolt pipás kalapos férfit (48. sz.). A fej tulajdonképpen a födő fogója. Kabátja fekete-fehér színű és az 1903-as évszámot viseli. Maksa Mihály aláírása és a pontos dátum az edény alján van. Bár gonddal készült, nem mondható éppen sikerült darabnak, túl van azon a ritka naivitáson, amely kedvessé teszi az emberformájú edényeket. Egykori házában a sublóton áll egy valaha háromrészes ételhordó, „komacsésze" két megmaradt edénye. Színük félig sárga, félig fekete, a szokásos pöttysorral. Mindegyiken évszám van, az egyiken 1889, a másikon 1900. Nem egyszerre csinálta, „ahogy tört, úgy pótolta", Ételt vittek benne betegnek, gyerekágyasnak „fogóruhába" kötve (49—50. sz. IX. t. 2.). 138
