A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1963 (Szeged, 1963)

Juhász Antal: A kisteleki kékfestő műhely

A vásárokon nagy versengés volt a festők között, ki tud szebb és jobb portékát kiállítani. A vásárló oda ment, ahol szebb színű, fehérebb mintájú, fényesebbre, habosra, mángorolt anyagot látott. Az árak kialakításánál rendszerint összetartottak: ugyanazon az áron adták egy vásáron mindannyian az árut. „Volt zsiványbecsület" — mondja Perényi. Arra törekedtek, hogy néhány fillérrel olcsóbban szerezzék be a nyersanyagot, így tudták növelni a hasznot. Persze iparkodtak a gyengébb minőségű nyersanyagból is olyan árut készíteni, ami fölveheti a versenyt a többi festő portékájával. Perényiék kezdetben bérelt kocsin, később autón jártak vásárba. Vásározási körzetük Kecskeméttől Makóig, Bajától Csongrádig terjedt, tehát kb. 50—60 km sugarú körzet helységeit keresték fel. Ezenkívül minden hét szerdáján kijártak a tömörkényi hetipiacra. Kisteleken — ahová egészen az 1940-es évekig 6—7 festő járt vásárra — a kékfestő sor a vásár elején volt, a rőfösökkel szemben. Perényinek Szegeden, Makón és Csongrádon volt a legjobb vásárja. Érdekességként megemlítjük, hogy a helyi vásáron a félegyházi festőből többet vettek, mint tőle. A jó „kuncsaftok" azért elmentek hozzá is, megmondták: „Ne haragudjon, most mástul vöszök..." Perényi szerint „cigányélet" volt régen a vásározás. Inas- és segédkorában előfordult, hogy néha hetekig az egymást követő vásárokat járták, egyik helyről a másikra. Ilyenkor az inasnak volt a legtöbb dolga, lótott-futott, mindenre fölhasználták, de egy fiatalnak tetszett ez a változatos, színes élet, élmény volt a különböző vidékeken való vándorlás. Nagyobb műhelyeknek régen külön vásározó személyAbb. 10. kép. Ágas minta zetük volt (elárusító asszonyok, fuvarosok stb.), akik állandóan a környék vásárait járták. Perényi 1950 óta nem vásározott. Azóta csak a háznál levő, utcai bejáratú üzletben értékesíti készítményeit. Teljes berendezéssel, pulttal és polcokkal ellátott üzlet8* 115