A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1963 (Szeged, 1963)

Juhász Antal: A kisteleki kékfestő műhely

2. zöld minta: mintázás előtt az előbbi módon 3—4 cugot adtak az anyagnak és az így kapott világoskék alapra mintáztak, fehér pappal. Festés után a vásznat mészlúgos, majd krómkális oldatban pácolták. A zöld mintát a bácskai nemzetiségek kedvelték. Perényi nem foglalkozott az előállításával. 3. sárga minta: készítésmódja a festés utáni szárításig ugyanaz, mint a fehér mintás festőé. Ezután krómkális fürdőben 24 óráig nagy kádakban áztatták, majd gyenge sósavas vízben mosták. így citromsárga színű mintát nyertek, amit a vásárlók különösen Csongrádon és Szentesen kedveltek. 4. orancsszínü minta: tulajdonképpen két színű: fehér és orancs (narancssárga) mintát jelent. Először az ún. orancs pappal mintáztak. Ennek összetétele ugyanaz, mint a fehér papé, csupán annyi a különbség, hogy festékanyagot tettek bele, amitől téglavöröses színű lett. Miután az orancs pap rászáradt a vászonra, másodszor az ún. passzpappal mintáztak, ami ólommentes fehér pap. Fontos volt, hogy a passzpap ólommentes legyen, mert — mint Perényi mondja — „az ólommentes papra nem húz a krómkáli." Mészlúgon való áthúzás után krómkális fürdőt kapott az áru. Ezt a fajta festőt Perényi tudomása szerint kevés műhelyben állították elő. Ő is segédkorában tanulta meg készítését és csak Gyöngyösön és Székesfehérvárott foglalkozott vele. 5. sárga és zöld minta: kétszeri mintázást igényelt. Először fehér anyagra mintáztak a fehér pappal, majd gyenge vagy jukszkipán 3—4 cugot adtak az anyagnak. Megszárították és világoskék alapra újból tarkázták, de most már más mintafával, ún. passzmintát (a két mintafa alakított ki együtt egy összefüggő, tetszetős mintát). Ezután következett a jóra festés 16—18 cugra, majd megszárították, 24 óráig krómkális fürdőben áztatták, utána sósavas fürdőben jól kimosták. A fehér alapra mintázás adta a sárga színű, a világoskék alapra történő mintázás pedig a zöld színű mintát. A többszínű mintát nemzetiségi vidékeken kedvelték: a Bácskában, Baja, Kalocsa, Kiskőrös környékén élő németek és az Alföldön szórványosan megtelepült (pl. Békés megyei) szlovákok. A legutóbbi két évtized folyamán Kistelek környékén, de általában az egész Duna—Tisza közén az indanthren világos festő kiszorította az indigóval festett sötétkék anyagot. Az indanthren festés kikísérletezése — mint már említettük — a félegyházi Velisek Jenő, a monori Gál Gyula és a békéscsabai Sztaricskai Ferenc nevéhez fűződik. Perényi tőlük tanulta és kb. 1940 óta alkalmazza ezt az eljárást. A kísérletezésre kezdetben többször ő is ráfizetett: amíg nem találták meg a festékanyag helyes keverési arányát, a megfestett vászon tarka lett. Úgy segítettek magukon, hogy az elrontott véget kipában, indigófestékkel jó sötétre, bogárfeketére megfestették, így fekete simafestőt nyertek és az anyag nem veszett kárba. Az indanthren eljárás a hideg indigófestéssel szemben meleg festés, 85 fokos hőmérsékleten kezdenek festeni, s közben a festék 100 fokra is felmelegszik. A festés ún. rolókipán történik, 1 m anyag 1 percig van a festékben. 600 literes tartályba Perényi 5 kg festéket szokott tenni, ezt minden egyes vég után cidáfí&l pótolja. Az Alföldön négyen alkalmazzák ezt az eljárást: Gál Gyula Monoron, a félegyházi szövetkezet, Perényi Kisteleken és az apja Kiskunhalason. Perényi néhány éve már nem festett kipában, de Halason még csinálják az indigófestést, mert azon a környéken ma is szeretik a sötétkék festőt. Külön hozzáértést igényelt a mintakészítés. Régen a minták nagyrészét Németországból, Ausztriából és Csehországból vásárolták. Magyarországon Perényi tudomása szerint Keszthelyen volt mintakészítő mester. Ezen kívül voltak az országban vándor kékfestő legények, akik csak mintakészítéssel foglalkoztak. Vándorlás köz112