A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1963 (Szeged, 1963)

Juhász Antal: A kisteleki kékfestő műhely

van kékfestő műhelye. Perényi példája általános jelenséget tükröz. A kékfestő mesterség leggyakrabban apáról fiúra szállt, idegen ritkán került a szakmába. Perényi 1921. szeptember 1-én ment inasnak Kecskemétre Peskó Rezső kékfestőhöz. A mester 3 heti próbaidőre vette fel. Úgy mondja, akkoriban ez volt a szokás, — a mester ezalatt meggyőződött arról, hogy az inas megfelel-e, milyen ügyes, hogy bírja a munkát stb. A tanoncidő négy év volt, de a mester egy évvel hamarabb felszabadította, így nem kellett tanonciskolába járnia és a műhelyben dolgozhatott. 1925. szeptember 1-én felszabadult és egy hónappal később már elhagyta tanítómestere műhelyét, mert nem kapott munkát. A tél „uborkaszezon"' volt a kékfestésben, csak ott dolgoztak, ahol volt fűthető szárítóhelyiség. Peskó mesternél dolgozott két régebbi segéd, elég volt a holt szezonban őket eltartania, így az újonnan fölszabadult segéd kezébe vehette a vándorbotot. 1926-ban Monorra került, Gál Gyula műhelyébe. Még ugyanebben az évben egy pesti kartonnyomó műhelyben és Gyöngyösön Kovács Gyulánál dolgozott rövidebb ideig. 1927-ben sokáig munkanélküli volt, nehéz volt elhelyezkedni, sokan járták az országutat — mint ő — s keresték a munkát. Néhány hónapig Székesfehérváron, Moncskó Ferenc műhelyében dolgozott, majd Bonyhádon, Deckert Henriknél volt három hónapot. 1928-ban Dunaföldvárra került, ahol akkor még négy kékfestő dolgozott. Bán Gyula műhelyében olyan szerencséje volt, hogy ott egy egész esztendőben kereshetett kenyeret. Ezalatt jól keresett, takarékoskodott és szépen fölruházkodott. Maradhatott volna télre is, mert jó munkás volt és szívesen tartóztatták, de nem akart meg nem szolgált kenyéren élni és karácsonyra hazament Halasra. A telet otthon töltötte, majd 1929-ben Nagykőrösön kapott munkát Vladár Józsefnél. Márciustól novemberig dolgozott, akkor a mester elküldte, mert télen itt sem dolgoztak. Abb. 2. kép. „Tarkázás" 103