A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1963 (Szeged, 1963)

Csongor Győző: A szegedi Közművelődési Palota a forradalmak idején (1918–1919)

kaja közben döbbenhetett rá arra az igazságra, hogy „a régifajta múzeumok, ha nem is szolgálták mind a tudományt, legalább azt ambicionálták, s a tömegekkel szemben az odi profanum álláspontjára helyezkedtek, félreismervén a közgyűjtemények igazi rendeltetését: a tömegek oktatását". Az átrendezésnél meghagyta a tudományos nevet a szakember számára, de az 1919-es kiállítás rendezésénél a nagyközönség számára magyarázó táblácskákat készített. A pillangóknál olyat, amelyiknek felirata úgy kezdődik, hogy azok a „napfény gyermekei". Tisztában volt azzal, hogy az ilyen feliratot mindenki észreveszi, s végigolvassa a szöveget, tehát a látogató, „tanult, vagy tudatlan, lépten-nyomon hozzádörgölődzik a tudáshoz, s ha akarja, ha nem, elviszi magával, mint a mezőn sétáló ember ruháján a vadvirág belekapaszkodó magját, s terjeszti, amerre jár . . ."

8 Móra és kicsiny, buzgó köre az ilyen s ehhez hasonló igényeket nagyszerűen ki tudta elégíteni. A forradalmak idején, mikor a kettős intézmény a város művelődési életének középpontjába kerül, az új igényeknek megfelelően a könyvtár a múzeummal együtt párhuzamosan fejlődik. 1905-től kezdve a múzeum tárait a közönség csak azokban az időkben látogathatta, amikor a könyvtár zárva volt (a múzeumnak nem volt külön személyzete) s ha beszámítjuk az első világháború sanyarú esztendeit, és hogy a múzeumnak állandó kiállítása 1919-ig szinte nem is volt, érthetővé válik az az ugrásszerű fejlődés, a múzeum és könyvtár egyforma föllendülése. Ez pedig a 38 éves fiatal igazgatóhoz fűződik. I 1918. január 1-én Móra Ferenc cikket ír a Szegedi Naplóban „Forradalom a Dugonics Társaság ellen" címmel. A Társaság ekkor ünnepli 25. éves jubileumát. Ö, aki 12 évvel azelőtt, mint „két hónapos Dugonics" irodalmi palotaforradalomban vett részt, nem gondolhatja még akkor, hogy nincs messze már az igazi, a nagy forradalom, melyre bizonyára az édesapjától örökölt 1848-as szellemben várakozott, hogy köszönthetné a „várva várt szélvészt", a „zárkanyitót", mely kirostálja, megtépázza a bátrakat s egybekovácsolja a harcostársakat, kiknek élete s szenvedése a méltatlan támadásokon keresztül bizonyíték arra, hogy a mórai vallomástétel: „hiszek az emberben" — nem csupán sokat hangoztatott irodalmi szállóige . . . De most még csak — mellesleg a Szegedi Napló főszerkesztője — a Somogyikönyvtárnak és városi múzeumnak igazgatója, amely ekkor 87 000 kötetével és hat múzeumi osztályával a város első kulturális intézménye volt, s amely a világégést inkább a látogatók számának csökkenésében, mint fejlődése megakadásában érezte meg.

4 (A könyvtár olvasók száma 1917-ben 15 000, a múzeumlátogatóké 40 000 volt.) Vasárnaponként ingyenes előadások színhelye („Szabad iskola"), s mint ilyen, 3 Kiss Ferenc—Tonelli Sándor—Sz. Szigethy Vilmos (szerk.): Szeged. Magyar Városok Monográfiája I. Bpest. 1927. 297—298. 1. 4 Sz. N. 1918. febr. 8. A Szegedi Szabad Iskola múltjára nézve 1. Szeged és Vidéke 1906. nov. 11. sz. A század elején a helyi Társadalomtudományi Társaság próbálkozott ezzel, az egész országban létesülő szabad iskolák példájára, de „még egy közgyűlés erejéig sem tudott megindulni". Elsőnek a Good Templar rend antialkoholista páholya találta meg a módját, hogy az országossá vált mozgalomból Szeged se maradjon ki. Az első előadók dr. Madzsar József (biológia, szociológia), dr. Hollós József (élettan, csillagászat, ált. természettudományi ismeretek), dr. Czibula Antal (történelem, társadalomtudomány), dr. Szőri József (művészet, alapvető esztétika) és dr. Balog Géza (jog, államtudományi, gazdaságtani ismeretek) voltak. 172