A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1963 (Szeged, 1963)

Bálint Sándor: Felsőváros

FELSÖVAROS A jólétéből fakadó rátartisága és költségesebb ruházkodása miatt régebben kc~ riyös város, selymös város, hajdani kenyérsütögető asszonyairól pedig kinyérváro< néven emlegetett Fölsőváros Szegednek Alsóváros mellett legjellegzetesebb városrésze. Hagyományvilága már ugyan jórészt a múlté, de a szegedi köztudat részben írófiai révén is még érzi azokat a sajátosságokat, amelyek ezt a magyar gyökérzetű polgárnépet jellemzik. Ismeretes, hogy Szeged egészen a XIX. századig egymástól eléggé elkülönült városrészekből, sőt önálló, autonóm városegységekből állott. Felsőváros, Alsóváros, Palánk, azaz Belváros múltja mélyen belenyúlik a középkorba. Rókus a XVIII. században, Móraváros és Újszeged a XIX. század folyamán, a környező telepek pedig már szinte szemünk láttára bontakoztak ki. Történelmi adataink szerint talán a Felsőváros tetszik valamennyi között a legrégibbnek, illetőleg legjelentősebbnek, Már a bronzkorból vannak a Sándor utcából leleteink, amelyek a mezőgazdasági élet ősrégi virágzásáról tanúskodnak. A történelmi kutatás csak a legújabb időkben derítette föl, hogy az Árpád-korban Felsővároson Szent Miklós tiszteletére bencés apátság virágzott. Más országos analógiákból következtetve, valamelyik uralkodónk, talán éppen István első királyunk alapította. Mármost tudjuk, hogy Miklós püspök a középkorban az útonjárók, kereskedők, hajósok védőszentje volt. Ha az apátság patrónusául őt választották, akkor ez nyilvánvalóan, azt is bizonyítja, hogy Szegednek legkésőbb a XII. században a sószállítás révén jelentős víziforgalma, kereskedelmi élete is volt. Egyébként ismeretes, hogy a szegedi sóra vonatkozó első adatunk 1183-ból való. Visszatérve az apátsághoz, életéről nincs is több adatunk. A virágzását tanúsító oklevél (1225) a szegedi latinbetűs íráskultúra legrégibb emléke. A tatárjárás után nem támadt föl. Amikor ugyanis IV. Béla Szegedet városi rangra emeli, és Tápét adományozza neki, a birtokba iktatást Leontius szőregi apát kénytelen a király nevében elvégezni. A Miklós-hagyomány szívósságára, gazdaságtörténeti és társadalmi jelentőségére azonban jellemző, hogy a következő században (1318) Szegedre, Felsővárosra települt dominikánusok templomuk titulusául szintén Miklóst választják, nyilván a hajdani apátság romjain. Ő különben a védőszentje a mostani, XVIII. században emelt templomnak is, amelyben minoriták szolgáltak, és amely a tanács egykori szigorú kikötése szerint szintén a középkori maradványokra épült. Felsőváros másik, szintén Árpád-kori egyháza a Szent György tiszteletére emelt plébániatemplom, amelynek maradványai megérték századunk első évtizedét. A középkorban a templomok elnevezései a társadalmi állapotokat, gazdasági helyzetet is legtöbbször hűségesen tükrözik. Ezt a Miklós-apátságnál is láttuk. Miután Szent György vitéz évszázadokon át katonák, lovagok patrónusa volt, egyáltalán nem alaptalan az a föltételezés, hogy a szegedi várnép itt Felsővároson, a vártól 121