A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1963 (Szeged, 1963)

Juhász Antal: A kisteleki kékfestő műhely

Értékesítés, vásározás A kékfestő árut főleg vásárokon és hetipiacokon értékesítették, de voltak olyan mesterek, akik házuknál, üzletben is árusítottak. Vásárokra lovas kocsin jártak. Minden jobb mesternek volt kocsija, lova, — hiszen a ló nélkülözhetetlen volt a mángorolásnál és a vásározásnál. A vásárokra segéddel és inassal a mester és a felesége járt. Rendszerint még éjjel fölpakoltak és elindultak, hogy kora reggel a vásárra Abb. 9. kép. Küllőkoszorús minta érjenek és jó helyet kaphassanak. A kékfestők, mint termelő iparosok, mindig a vásárutca elején, meghatározott helyen árultak. A végeket nagy vasalt ládákban szállították. Egy-egy vásárra 2—3—4 láda portékát vittek, attól függően, „ki, milyen erős volt anyagilag". Perényiék kezdetben csak fél láda áruval járták a vásárokat. Az a tapasztalat, hogy a vásárló oda megy, ahol „nagyobb rakás portékát" talál, ezért minden mester arra törekedett, hogy minél több anyagot állítson ki. A vásárra megérkezve lerakodtak és sátrat vertek. Sátorverésnél az inas segítkezett, ezután az volt a feladata, hogy vigyázzon, szemmel tartsa a sátor előtt és körül tolongó sokadalmat, nehogy meglopják a mestert. A kékfestők sátrait messziről meg lehetett ismerni indigóval festett sötétkék ponyvájukról. A mester, a felesége és a segédek árultak, az öreginas csomagolt. A jó vásár döntő alapfeltétele volt a helyi ízlés alapos ismerete. A mesterek gondos piackutatással kiismerték az egyes vidékek, falvak eltérő igényeit. Sokszor falunként változott a lakosság ízlése. Perényi meséli, hogy Dunaföldvárról eljártak pl. Hercegfalvára is árulni, ahol a jellegzetes koszorús szoknyát és koszorús kötőt kedvelték. A székesfehérvári festőknek ott jobb vásáruk volt. Ellesték tőlük a bevált mintát és legközelebb ők is olyan mintás festőt vittek az ottani vásárra. 114