A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1960-1962 (Szeged, 1962)

Juhász Antal: A tiszai hajózás és a szegedi super-mesterség

telepen a legutóbbi időkig dolgoztak idős superok, akik még a század első évtizedében, a felsővárosi superplaccokon sajátították el mesterségüket (Bába Antal és ökrös; János). Az itt folyó munka is jól bizonyítja, hogy már kiveszett foglalkozások értékes szakmai hagyományai, fejlettebb technikával párosulva, mennyire továbbélhetnek mai gazdasági életünkben. Fahajózás A régi tiszai fahajósok életét, a hajóvontatást, egyáltalán a fahajózás életformáját, fortélyait Betkowski Jenő földolgozásaiból ismmár a legapróbb mozzanatokig ismerjük. A szerző több évtizedes szolnoki és környékbeli gyűjtéséből kikerekedett a régi tiszai fahajósok életének klasszikus rajza, úgyhogy aki őutána ezzel a témával foglalkozik, nem sokat tud hozzáadni és elkerülhetetlenül ismétlésekbe bocsátkozik. Nem is kívánunk ezzel a témakörrel bővebben foglalkozni, csak amennyire a szegedi vízi életről alkotott teljes kép szempontjából szükséges, vázoljuk fel a fahajózás néhány jellemző — főleg helyi — sajátságát, a régi hajósok elbeszélései és Tömörkény „vizenjáró" novellái alapján. A fahajókat víz ellen — a hajósok úgy mondták: högymönethen. — lovakkal vontatták. Szegeden évszázados hagyomány szerint deszki és szőregi szerbek voltak a hajóvontatók, öreg hajósok a szerb hajóvontatókra — Ljubó, Tósó, Milutin — ma is emlékeznek. A deszki hajóvontatókkal, életformájukkal, a lóval történő hajóvontatás módjaival más alkalommal külön foglalkozunk, ezért most ezek kifejtésétől el kell tekintenünk. A fahajózás más, idős szegedi vízenjáróktól még hallott mozzanatait is csak rövidre fogva tudjuk összefoglalni. Régen a hajókat emberi erővel is vontatták. Mária Terézia, majd 1783-ban II. József hozott rendeletet az életfogytig elítélt rabok hajóvontatásra alkalmazásáról. II. József elrendelte, hogy Szegeden, Zimonyban, Bródban, Gradiskán és Sziszeken 50—50 hajóvontató rab számára tömlőéről kell gondoskodni.

54 Az emberi erővel történő hajóvontatás a legnehezebb munkák egyike volt. Somogyi Elek minorita, Dugonics András kortársa verses művében így jellemzi a hajóvontató rabok sorsát: „Oh, melly nyomorultak! kiknek nyakán a lábán Tsörög a kemény lántz nagy vas karikában, Borotválva fejek vannak nagy munkában, Mellyért reszket testek az Hajó-huzásban. Rövid vászony nadrág bakants ruházattyok, Puha párna helyett gyékény az ő ágyok, Szomjúság oltásra etzetes viz borok, A kemény profuntul ugyan korog hasok. A Tisza vizébe nyakig is bé-mennek, Kik húzásban restek, páltzákkal veretnek, — Halálnál is sokkal keservesebb éltek, Nagy vakság dolgotok, kik ettül nem féltek."

55 Az emberi erőnek kihasználása a lóvontatással párhuzamosan egészen századunkig fennmaradt. Idős hajósok még emlékeznek arra, hogy nagy áradás idején, 54 Vájna Károly: Hazai régi büntetések. Bp. 1906. I. 532. 55 Idézi Bálint Sándor: Lajmás, szamár, lukmájer. Magyar Nyelvőr, 1957. 3. 323. 142