A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1960-1962 (Szeged, 1962)

Juhász Antal: A tiszai hajózás és a szegedi super-mesterség

A tutajozás méreteire, egyben a faipar növekedésére is jellemző, hogy míg az 1890-es években 4 gőzfűrésztelep működött a városban, addig 1906-ban már 7 telep dolgozta fel a Tiszán és a Maroson leúsztatott szálfákat. Ezek után vizsgáljuk meg, hogyan történt a tutajeresztés és kik foglalkoztak vele? A tutajokat tulajdonképpen a felvidéki rutének eresztették le a Tiszán, de a szegedi fűrészgyárosok elküldték megbízott embereiket a felső-Tiszára, hogy minden tutajon legyen egy közülük. Ezt az óvatosság tette szükségessé, a fát ugyanis a szegedi fakereskedők legtöbbször már lábon állva (kitermelés előtt) megvásárolták. Előfordult, hogy a szegedi és tápéi tutajosok már a felső-Tiszán átvették a fát a ruténektől, de — különösen régebben — leggyakrabban az olajok is lejöttek Szegedig. Szeged-Felsővároson és Tápén ma is élnek idős emberek, akik még az első világháború előtt erögettek tutajt. Akkoriban rendszerint Tiszabecsig mentek fel a tutajokért, de a háború utáni tutajeresztők legföljebb Csapig, Tokajig, legtöbbször azonban csak Szolnokig járták a Tiszát. A tutajokat az olajok kötötték össze a hegyekben. „A fenyők össze vótak heveder özve. A szálfák vékonyabb végit átfúrták, körösztülfektettek rajta három-négy széthasított fenyőt, úgy mondták: hevedert és azokat erős tőgyfaszögekké a fenyőhön szögezték. Az első hevederné mindön fatörzset átfúrtak, a többiné csak mindön másodikat. A hátujját tőgyfagúzzsa vagy mogyorócserjébű font kötelekké összekötötték, össze gúzsolták. Ez úgy vót, hogy befúrtak a fába, bükkfaszögge becövekőték és a cöveköket gúzzsá összekötötték. Húsz-huszonöt szál fenyő vót összekötözve egy hevederén. Ez vót egy f'értáj. Két f'értájt összekötöttek egy táblába.. Asztán a táblákat is összekötötték, az vót egy kötés. Egy kötésön négyen-öten vótak az olajok.''

5 A fértájnak hallottam plotty, a kötésnek pedig kajla elnevezését is. A tutajokat szárazon állították össze a rutének. A fatörzseket lecsúsztatták a lejtős hegyoldalon, száraz patakmederben összerótták, majd a patak vizét felduzzasztottak, kizsilipölték. Egy darabon fertájba eresztették le a fenyőt és ahol már szélesedett a folyó, ott a fertájokat összekötötték táblákba., majd kötésbe. A tutajokat rendszerint mögnyergelték, azaz a tetejére újabb sor fenyőt raktak. A nyergelés vékonyabb és rövidebb szálfákból került. A kötésbe a táblákat egymás után kötötték úgy, hogy az első tábla farának öszszegúzsolását a következő hevederezéséhez erősítették három helyen. Erre is tölgyfagúzs szolgált, amit úgy készítettek, hogy a csuklóvastagságú vagy annál vékonyabb tölgyfát megfőzték, melegen meghajlították és összefonták. A táblák összegúzsolását csatiásnak nevezték. Rövidebb fenyőkből olykor 5—6 táblát is összekötöttek, de utóbb a biztonságos vízi közlekedés érdekében a révkapitányság már nem engedte 4-nél több tábla összekötését. Mindez még a rutének feladata volt. A szegedi tutajosok vittek magukkal drótkötelet, régebben vastag kenderkötelet, sőt utóbb U kapcsot is használtak a fenyők összeerősítésére. Az így összeállított kötést nevezték tulajdonképpen egy tutajnak. Hallgassuk meg most az öreg tutajosokat arról, hogyan kormányozták a tutajt és hogyan kötötték ki? — „Vót olyan nyóc-tíz métör hosszú mögfaragott sugárfenyő, annak a végire két méterös deszkát szögeztek. Evvót a kórmányiapát. Avva kormányozták elő, mög hátú. Lënta vót a neve. öt lentával kormányoztak, három elül, kettő hátul. Az eleje vót a fontosabb, hogy az neki ne mönnyön a partnak. Ászt monták a régi öregök, a hátújja mán emögy az eleje után . . ." 3 Adatközlők: Zakar András tutajos, Tápé (szül. 1880), Hegyesi András hajós, SzegedFelsőváros (szül. 1888), Miklós István tutajos, Tápé (szül. 1905), Vince József tutajos, Tápé (szül. 1905), Török András tutajos, Tápé (szül. 1888.) 120