A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1958-1959 (Szeged, 1960)

Szelesi Zoltán: Károlyi Lajos

5 Első gyűjteményes kiállítása után az Ernst Múzeum Magyar-Mannheimer Gusztáv festőművész közvetítésével azt az ajánlatot tette neki, hogy valamennyi képét átveszi, nagy sajtókampányt indítanak művészete népszerűsítése érdekében, s amikor elérkezettnek látják az időt, kiállítást rendeznek alkotásaiból. Eladott képeinek tiszta, jövedelméből ő 30°/o-ot kap, a többi az Ernst Múzeumé lesz. A hangos szenzációtól és műkereskedői beavatkozástól egyaránt irtózó Károlyi, ezt az egyébként is hátrányos javaslatot visszautasította. Jóllehet az Ernst Múzeum ajánlata pénzügyileg nem volt előnyös ránézve, kétségtelen, hogy elfogadása kiugró sikert és megalapozott hírnevet jelentett volna neki. De Károlyi ily módon nem akart hírnévre és később az ezzel járó anyagi előnyökre szert tenni. Puritán elveihez haláláig hű maradt. Bár zárkózott természetű volt, ez nem jelentette, hogy a társadalmi haladás, a közösség érdekeinek felismerése távol állott volna tőle. Sőt általában tudott volt szocialista eszmékkel telt gondolkodásmódja. Hivatalos részről való mellőzöttsége is ezzel magyarázható. Soha semmiféle állami kitüntetésben vagy ösztöndíjban nem részesült. A helyi hatóságoktól anyagi és erkölcsi megbecsülést nem kapott. Egész életében magára hagyatva, ösztönzés és támogatás nélkül, egyedül dolgozott. Kivételt jelentenek a festő haladó gondolkodású barátai, tisztelői: elsősorban Juhász Gyula, Móra Ferenc, Eidus Bentián, Tardos Taussig Ármin és Lengyel Vilma, akik felismerték és értékelték Károlyi Lajos emberi és művészi tulajdonságait s erejükből tellően mindig segítségére voltak. A Szegedi Eszperantó Egyesületnek Károlyi egyik vezető tagja volt, és mint ilyen. 1912 őszén, a helyi Munkásotthonban előadást tartott az eszperantó nemzetközi jelentőségéről. A város képzőművészeivel is jó volt a kapcsolata. Kollégái általában tisztelettel és szeretettel vették körül, s festészete többekre fontos hatással volt. A helyi művészeti élet felelevenítése és szervezettebbé tétele érdekében 1913-ban javasolta,, hogy alakítsák meg az Alföldi Művészek Egyesületét. Ennek az indítványnak a jelentőségét azonban csak Károlyi halála után egy évvel ismerték fel és 1928-ban létre is jött az azután sikeresen működő AME. A Tisza-parti festő-remete különös életéről, felfogásáról és mindinkább éretté válóművészetéről, a budapesti közönség - leszámítva az 1904-ben történt fővárosi kollektív kiállításon senki által észre nem vett szereplését - először Kun József említett szép cikkéből tájékozódhatott. Ezt követően, egészen közvetlenül és „eredetiben" pedig akkor, amikor 1918 őszén, Conrad Gyula, Lénárd Imre és Wagner Géza társaságában,, a Nemzeti Szalon által rendezett csoport-kiállításon részt vett.

25 A mintegy 45 alkotását felölelő kollekciójáról, a budapesti lapok hangsúlyozott elismeréssel írtak. A felbukkant tehetséges vidéki festőt ezután szívesen fogadták be a KÉVE (Képző- és Iparművészek Egyesülete) -tagjai közé. Sőt a Szépművészeti Múzeum, a „Falurészlet", a „Folyópart" és a „Virágcsendélet" című olajfestményeit megvásárolta.

26 Sikeres budapesti szereplése első megérdemelt szüretje volt annak a sok lemondással párosult áldozatos munkának, melyet művészete tökéletesítése érdekében hosszú éveken át hozott. Fővárosi bemutatkozása előtt, még az év elején, 1918 januárjában besorozták katonának. Temesvárra kellett bevonulnia, de ott mindjárt kórházba került. Leszerelése után ismét hazajött Szegedre. 25 Conrad Gyula, Károlyi Lajos, Lénárd Imre és Wagner Géza gyűjteményeiből rendezett Csoportkiállítás Katalógusa. Nemzeti Szalon, Bp. 1918. szept. 8—10. 26 Éber László: Művészeti Lexikon, Bp. 1935. I. 530. 156