A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1958-1959 (Szeged, 1960)

Marián Miklós: Adatok a Felső-Tisza herpetofaunájához

Natrix natrix natrix L. — Vízi sikló Testhossz: 645—870 mm (amiből 113—185 mm esik a farokra). Pajzsaik és pikkelyeik a törzsalaknak megfelelőek. Még a fejet oldalról borító pajzsok is — melyek általában meglehetősen változóak — a vizsgált állatokon feltűnően állandóaknak mutatkoztak. A színruhát tekintve kétféle alakot találunk itt. Az egyik a közismert szürke színű,, fekete foltsoros, — a tipikusnak megfelelő színezetű — mégis azzal a különbséggel, hogy a fejtető pajzsainak széle, mintegy fél mm szélességben, feketével szegélyezett, továbbá, hogy sárgásfehér tarkófoltja előtt is hord a halánték tájon egy-egy fekete foltot, amely így a két fekete folt között élénken kitűnik. A fej éles körvonalú fekete mustrázata csínos díszítést ad a kígyónak. A másik alak sötét színezetű: háta egyszínű olajbarna, amelyen a fekete foltsor alig kivehető. Oldalán fehér foltok nincsenek. Világossárga tarkófoltja mögött nincs fekete folt, csak alig felismerhető barna. Hasoldala sakktáblaszerűen fekete-fehér kockás. A vízi sikló, vagy ahogy a beregiek mondják „csúszó", közismert állata a tájnak. A Tiszaártér egyetlen kígyófaja. Különösen a holtágak, kubikerdők sáros, bokros területein él. Ritkán az élő Tisza vizében is megfigyelhetjük. Számuk az ártéren általában meglehetősen kicsinek tűnik. Sokkal több él a maradványerdők sasos, égeres mocsaraiban. Köztük néha tekintélyes nagyságú példányok is akadnak. Párosodásuk május 11-én volt észlelhető. A Beregi sík keleti szélén Méhely Lajos gyűjtötte. Vipera berus berus L. — Keresztes vipera A keresztes vipera beregi előfordulására Agócsy Pál és Janisch Miklós — akik fogtak is; itt 1957-ben néhány példányt — szíves szóbeli közlése hívta fel figyelmemet. Kutató utunk alkalmával, Készei Péter múzeumi preparátorral, hét példányt gyűjtöttünk. További kettőt Janisch M. gyűjtése alapján tanulmányozhattam. A gyűjtött állatok testméreteit a 2. sz. táblázat mutatja, összehasonlítva ezeket Méhelynek (1897) hegyvidéki és a szerzőnek (Marián 1955) somogyi állatok tanulmányozása alapján nyert adataival a következő eredményt kapjuk (a tiszaháti adat után zárójelben a hegyvidéki,, majd a somogyi adatot közlöm) : Testhosszúságban állataink a somogyiak mögött maradnak, de hosszabbak, mint a hegyvidékiek. Testhosszúság: 513—622 mm (450—546; 498—660 mm). A tiszaháti példányok farka a három táj állatai közül a legrövidebb. A farokhossz 7,0— 7,7-ed része (6,7—8,9; 6,2—7,9) az egész test hosszának. A fej pajzsaiban és pikkelyeiben csak a frontális tájon mutatkozik némi eltérés a tipikustól: Három példányon a homlokpajzsot (scutum frontale) a felső szempajzsoktól (scuta supraocularia) csak egy-két kis pajzs választja el. (A törzsalakon 3—5.) A hímek színruhája kétféle. Egy nagy lónyai példány az e nemre jellemző szép ezüstszürke színű pikkelyruhát hordja, fekete cikk-cakkos hátszalaggal. A többi hat példány hátának alapszíne földbarna, vagy szürkésbarna sötétbarna hátszalaggal. Ez a színruha általában a keresztes vipera nőstényeire jellemző és megjelenése azért érdekes, mert a Somogyban élő keresztes viperák hímjei is mind ilyen színűek. A has palafekete. A fiatal példányon lilásbarna, sűrű fehér pettyezéssel. Csak egy nőstény példány került kézre. 272