A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1958-1959 (Szeged, 1960)

Csongor Győző: Móra Ferenc és a természettudomány

ismeretében volt különösen segítségére Móra. Botanikus-kapcsolatuk még az egyetemi években, a fővárosban kezdődhetett. A múzeum herbáriumában Móra által gyűjtött növénylapok (pl. Androsace maxima L., Horgos mellől) is föllelhetők. Találtam adatot arra is, hogy Móra az ásványgyűjteménynek is gondját viselte. Egyik, gipszkristályokat tartalmazó dobozban Móra jegyzete olvasható: „Calcit kristályok.

34 Egy szekrény fiókban találtam Reizner J. volt igazgató következő feljegyzésével: Alsóvárosi szérűskertben 4-8 méter közt márga talajban, kútásás közben találta Hévizi Antal, A. v. Kántor-u. 3." Mint érdekességet említem, hogy ez az első gipszkristály előfordulási adat Szeged területén. Az időpont ismeretlen. Móra feljegyzése 1912-ből származik. (1959-ben a tiszaparti ún. „Sárgá"-ról kerültek elő hasonló, szépen fejlett kristályok.) Móra Ferenc aféle „keze-lába" volt a szegedi múzeumnak, ismerte legtöbb tárgyát. Novelláiban ragyogó tollal megírt és elszórt nagyon sok (nemcsak természetrajzi) leletnek, adománynak találjuk meg a történetét, megszerzésének vagy a múzeumba jutásának bonyolult körülményeit. Ha a múzeum bármely osztályának történetét vizsgáljuk, nélkülözhetetlenek Móra írásai, főként a „Beszélgetés a ferde toronnyal" с kötetében a „Robinson naplója", „A tízaranyas pille regénye", „Koiibrik", a „Mammut utazása" és mások. Nagyszerűen rajzolja meg azokat a mecénásokat is, akik közreműködtek a múzeum természetrajzi anyagának gyarapításában. Pl. Rosenfeld Richárd szegedi mérnököt, aki Ecuadorból gondol vissza régi hazájára s „repülő drágaköveket", kolibriket küld a múzeumnak (Kolibrik). Praznovszky Ignác pesti ügyvédet, aki térdenállva szerzi meg egy lepkekereskedő özvegyétől a nagyfokú bagolylepkét (Oxytripia orbiculosa, első példányát 1798-ban fogták Szeged környékén). A kiváló példány egy német tudóshoz került először s említett módon jutott vissza a szegedi múzeum gyűjteményébe (A tízaranyas pille regénye). Máskor becsületes halászemberek szerepelnek írásaiban, akik mammutleletekkel gazdagítják az őslénytani tárat (A mammut utazása). Móra maga is mecénás volt. A 20-as években egy derék szegedi kárpitosmester hallgatta egyik előadását, amelyen Móra - mint mindig -, akkor is szívvel-lélekkel fordult az egyszerű emberekhez. Kérte hallgatóit, hogy aki tud valamiről, vagy talál valamit, hozza be a kultúrpalotába. „Ha valaki még szegényebb a szegedi múzeumnál,, egy pár krajcárt is kaphat érte . . ." Deák Ábrahám Ferencnek hívták ezt a kárpitosmestert, aki lelkébe véste ezeket a szavakat. Régi vágya volt, hogy valamit ő is adhasson szülővárosának. Egy harcos munkásélet után - néhány évvel ezelőtt - 25 évi távollét után Montevideóból személyesen hozta haza a délamerikai ritkaságokat a szegedi múzeumnak. így még a legutóbbi éveknek ez a legjelentősebb adománya is Móra Ferenc személyes varázsának köszönhető. Mórát polihisztornak szokták mondani. Földes Anna írja, hogy a matematika kivételével talán alig van tudományág, amelyet ne érintett volna.

35 A fővárosi körökben is mindentudónak ismerték. Jellemző erre a „tengeri herkentyű" esete is: 1930-ban - mint a lapból értesülünk - a fővárosi Állatkert igazgatóságához fordultak tanácsért, hogy mitévők legyenek a tengeri herkentyűvel, mi az? Az igazgatóság nagy zavarban volt. Sem az akvárium felügyelője, sem mások nem tudtak erre feleletet adni. Végre egy mentőgondolatuk támadt: meg kell kérdezni Móra Ferencet, „aki 34 Először mészkristálynak nézte azokat, de aztán áthúzta a „Calcit" szót! 35 Földes Anna i. m. 204 1. 242