A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1958-1959 (Szeged, 1960)

Szelesi Zoltán: Károlyi Lajos

szirmú halványsárga rózsák festő-költője is volt Károlyi. Szabadon vett példával élve, ha a nagybányai festészet virágzó, érett asszonyhoz, úgy az ő piktúrája szemérmes, szűz leányhoz hasonlatos. A virágokat, a természetnek e csodálatosan megragadó hatású ékszereit, annyira szerette és megértette ez a viráglelkű festő, hogy szinte eggyé vált velük. Gyöngédségének leghűbb kifejezői lettek azok a csendéletek, melyeken néhány szál rózsát ábrázolva szívhez szóló egyszerűséggel számtalanszor megfestett. A virágok nyelvén példázta egyszer a művészet egységét is, melyet költői módon így mesélt el: „Egy kertben a hajnali órákban, mikor a virágok is ébredeznek, egy piros rózsa, egy sárga liliom és egy kéknefelejts összeszólalkoztak azon, vájjon melyikük színét viseli közös anyjuk, a nap. A rózsa azt mondta: a pirosat, mert ő csak úgy látta, úgy ismeri. De a többi is a maga színének akarta e kitüntetést kivívni, csak a szerény harmat, mely szűzies kelyhökben reszketett, volt szótlan; tudta, hogy egyiküknek sincs igazuk, érezte, hogy az ő napjuk se nem sárga, se nem piros, se nem kék; hanem csodás egysége a színeknek, melytől az 6 kis lénye megreszketett s én, ki ott álltam mellettük s lelkem úszott e színekben, fényben, illatban, aki a szivárvány-színes harmat szótlanságát megértettem, tudtam, hogy együtt mindegyiküknek igazuk volt, de külön egyiküknek se; s hogy külön igazuk nem is lehet, mert mindegyikük csak annyit fejezhet ki e csodás egység lényegéből, amennyit belőle fel tud fogni."

42 Károlyi azonban nemcsak a virágokat és önmagát ábrázolta legtöbbször és legszívesebben, nemcsak a helyi táj megejtő szépségét fedezte fel, de megtalálta benne az embert is, a nyomorgót, a szenvedőt, az elnyomottat. Mélyreható erejű alkotása, a nála szokatlanul nagyméretű, több változatban megfestett „Koldúsasszonyok" és az elmélyült szociális érzését tanúsító „Csavargók" című képei is ezt bizonyítják. Jóllehet műveinek nagyrésze kissé elégikus hangulatú, melyek a festő magárahagyatottságából magyarázhatók, de gyengéd színei és formái egy tisztultabb világ reménykeltő kifejezői voltak, mely a megvalósult jövő felé mutattak. „Olyan ő nekünk szegedieknek írja egy helyi festőtársa -, mint egy régi családi ékszer, amelyet sokáig nem hordtunk, de jön egy időszak, melynek fényében ráismerünk a régi ékszer rejtett szépségeire s az egészen korszerűvé válik."

43 S mindez most megtörtént. Életműve azt bizonyítja, hogy kiemelkedő egyénisége volt Szeged gazdag múltú képzőművészetének. Kortársai közül több helyi festő munkásságára hatott, de a ma élő szegedi művészek is megbecsüléssel ápolják és használják fel gazdag örökséget jelentő hagyományait. Károlyi neve és alkotásai érdemtelenül kevéssé ismert és méltatott, de válogatott műveiben kifejezésre jutó értékei kétségtelenül az alföldi mesterek, a drámai erejű Tornyai János és Koszta József mellett, a lírikus Endre Béla sorába utalják őt. A „feltámadott" Károlyi Lajos halhatatlanságát nemcsak emberi és művészi értékei biztosítják, hanem „lelki testvérének", Juhász Gyulának róla írott K. L. című gyönyörű verse

44 is ezt hirdeti. Egy megdicsőült művész derűs arca Szobám faláról szembe néz velem. Alvás előtt és ébredés után is ölelkezik vele tekintetem. 42 Károlyi Lajos: A művészetről. Magyar Géniusz, 1900. 678—681. 43 Dorogi Imre: Emlékezés Károlyi Lajosra. Tiszatáj, 1947. május 62—63. 44 Juhász Gyula: összes versei. Bp. 1959. 807—808. 166