A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1958-1959 (Szeged, 1960)

Szelesi Zoltán: Károlyi Lajos

minisztratív ügyeinek intézését Károlyira bízta. E hatáskörbe tartozó munkáját a tőle megszokott „szigorral" végezte, és ezzel a könyvelési szabályokat kevéssé tisztelő Hollósy mestert sokszor megbosszantotta, mert a gondos szegedi fiú csak nyugta ellenében engedte még gazdáját is a kasszába nyúlni. Hollósy egyébként igen nagyra becsülte a Tisza partjáról származó, törekvő fiatal művészt.

14 Hollósy mellett eltöltött müncheni és nagybányai évek alatt, nemcsak a mozgalom Réti által megfogalmazott programját („Minden szép és igaz legegyszerűbb forrása a természet") tette Károlyi magáévá, hanem behatóan foglalkozott társadalmi és valláserkölcsi kérdésekkel is. Szenvedéllyel merült el Tolsztoj életfilozófiájának tanulmányozásába, s ez végül arra serkentette, hogy 1899 őszén mindenét pénzzé téve, hozzá zarándokoljon. Nehéz körülmények között jutott el Jásznája Poljánába, a nagy orosz író otthonába. A vele való találkozásáról és benne való csalódásáról később, 1910-ben, Tolsztoj halálának évében egy helyi lapban - interjú keretében - emlékezett meg.

15 A hívő lelkületű festő Tolsztojban való csalódását az okozta, hogy a világhírű írót nem oly szegényes körülmények között találta, mint ahogy e puritán életmód üdvösségét tanításaiban Tolsztoj hirdette. Mindezek ellenére Tolsztojra nem haragudott meg. Inkább sajnálta őt. Hosszú évek múlva is kegyelettel emlékezett a tragikus véget ért öregemberre, aki 82 éves fejjel hiába próbált megszökni a számára terhessé vált főúri életű családi köréből, hogy egyszerű muzsik módra halhasson meg. A sors nem engedte meg neki, hogy eszményeihez híven térjen örök nyugalomra. A halhatatlan orosz írónak egy pályaudvaron kellett befejeznie életét, grófi hozzátartozók és kíváncsi újságírók seregétől körülvéve. Tolsztoj krisztusi eszméit, bár kritikával, de Károlyi mindig igyekezett megvalósítani. Kettejük eszmei viszonyát jól tükrözi Tolsztojról írott cikke.

SB A haladó gondolkodású, szocialista eszmékért lelkesedő szegedi festő természetesen nem értett egyet kora ellentmondásos társadalmi rendszerével, és a meglevő súlyos állapotokkal szemben elégedetlenséget érzett. Mint tolsztojánus az utópista szocialistáknak ahhoz a csoportjához tartozott, akik mesterükkel azt vallották, hogy az igazi társadalmi megújhodást csak az egyén erkölcsi és vallási megjavulásával lehet elérni. Károlyi éppen úgy, mint kül- és belföldi utópista szocialista társai, nem értették meg - elszigeteltségüknél fogva -, hogy nem elegendő a proletariátusban a kizsákmányolt tömeget látni s velük segítőleg együtt érezni; hanem föl kell fedezni benne - Marx és Engels érdeme szerint - azt a nagy társadalom alakító erőt, amely kizárólag egyedül képes arra, hogy harcával kivívja a népi valódi uralmát jelentő szocializmust. A jásznája poljánái út után Károlyi fáradtan, elcsigázva, koldusszegényen tért haza szülővárosába, Szegedre. Nagy csalódását itthon akarta orvosolni. Diákoskodása színhelyén, nagybátyja házánál, az alsóvárosi Róka utca 24. sz. alatt, szívesen fogadták a fiatalon sokat csalódott vándort, aki nehezen heverte ki lelkibánatát és a hosszú út kimerítő fáradalmait. Jóidéig nem vett ecsetet kezébe. Úgy gondolta, hogy nyugalmát csak nehéz testi munkában nyerheti vissza. Ezért, amint ereje megengedte, elszegődött 14 Hollósynak egy levele, melyet tanítványai érdekében állami ösztöndíj elnyerése végett írt, jól tükrözi Károlyi iránt való nagyrabecsülését: „Károlyi — írja Hollósy — egyike azoknak a keveseknek, akik tiszteletet fognak kivívhatni a mi hazai művészetünknek: erre nézve biztosítékot nyújt az ő véghetetlen magas műveltsége, ennek megfelelő tehetsége és szorgalma, komolysága." — Soltész Zoltánné: Hollósy Simon leveleiből. — Magyar Művészettörténeti Munkaközösség Évkönyve, Bp. 1953. 623. 15 Kézai Simon: Szegedi festő Tolsztojnál. Délm. 1910. nov. 17. 16 Károlyi Lajos: Tolstoj. Délm. 1910. dec. 25. 151