A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1958-1959 (Szeged, 1960)

Szelesi Zoltán: Károlyi Lajos

plakáttervei valamint a még itthon készült festményeinek nagyrésze - melyek közül becsült alkotása „A tanyai temetés" című képe -, a helyi múzeumba kerültek. Szeged közönsége 1882 márciusában a Hungária szálló egyik kiállításnak berendezett szobácskájában „találkozott" először Munkácsy Mihállyal (1844-1900), ahol rövid három napig gyönyörködött egyetlen ott bemutatott alkotásában, a „Búsuló betyárban". Munkácsy és a szegediek másodszori „valóságos" találkozása kilenc évvel később, 1891 őszén történt, amikor is személyesen jött el hozzánk „pusztaiakhoz" a legnagyobb magyar festő. Munkácsy ugyanis hazautazott Párizsból, hogy készülő új történelmi képéhez, a „Honfoglaláshoz" felkutassa Árpád népének utódait. Itt jártában megfordult a Szeged környéki tanyákon és vázlatokat készített az alföldi parasztok helybeli ősi magyar típusairól. Elkészült alkotásának nagy színvázlatát később a tanács megvásárolta. A mester impozáns történelmi képében ma is gyönyörködik városunk múzeumba járó közönsége. Ha a századvég helyi képzőművészetét vizsgáljuk, azt látjuk, hogy az itt működő rajztanárokon kívül nem egy olyan szegedi származású vagy lakosú festő van, akiknek neve országosan ismertté vált. Ezek közé tartozik az egy ideig (1880-1890) Szegeden rajztanároskodó Kacziány Ödön (1852-1933). Fantasztikumot kereső, bizarr hatású vásznaiból sokat őriz a Móra Ferenc Múzeum. 1940 tavaszán ugyanis a művész családja több mint hatvan képét adományozta a szegedi közgyűjteménynek. Kacziány az ecset mellett a tollat is szívesen forgatta. írásainak egyike az a melegszavú érdekes cikk, melyben a magyar hangulati tájfestészet kiváló szegedi származású képviselőjének, Tölgyessy Artúrnak (1853-1920) életművét méltatja. Ebben olvashatjuk, hogy Tölgyessy ifjúkorát a Tisza menti városban töltötte. Műveiben gyermekkori emlékként Szeged környékének tájelemei gyakran odalopakodnak vásznaira. A munkássága legnagyobb részét Szolnokon az ottani művésztelep egyik vezetőjeként töltő nagy tehetségű állatfestő, Zombory Lajos (1867-1933) mint helybeli születésű fiatalember, a város ösztöndíjával indult el pályáján. Hálából Szegednek több mint 25 festményét ajándékozta (1928-ban), melyeknek legszebbjei a helyi képtár népszerű alkotásai közé tartoznak. A századforduló idején Szeged képzőművészete fejlődésének üteme, az 1879-es árvíz utáni újjáépítéssel egyidejűleg meggyorsult. Nagy szerepet játszott ebben a gazdasági élet fellendülésén kívül az 1899-ben megalakult Szegedi Képzőművészeti Egyesület több évtizedig tartó hatékony tevékenysége, mely 500-at meghaladó rendes- és 27 alapító taggal indult. Az Alföld kulturális központjává növekvő Szeged nemcsak olyan kiváló magyar írók kibontakozási helyéül szolgált, mint Móra, Tömörkény, Mikszáth és Juhász Gyula; hanem sok olyan helyi festő szeretett otthonává is vált, akik az itteni táj gondos és szeretetteljes tanulmányozásával, művészi alkotásokon keresztül szülővárosuk sajátos arculatát és a dolgozó nép életét ábrázolták. 1900-tól kezdve itt működő képzőművészeink gazdag sorából két feltűnően tehetséges festő: a napsütötte Tápé parasztfiatalságát színpompás képekben megörökítő Nyilasy Sándor (1873-1934) és a mély emberségű önarcképek és szelíd lírájú virágcsendéletek festőköltője, Károlyi Lajos (1877-1927) emelkedik ki. Kettőjük közül ezúttal az utóbbi művésszel szeretnénk bővebben foglalkozni. 10 Évkönyv 113